Szánon érkezik, vagy kengurun a Télapó? És ő egyébként a Mikulás? De az ajándékokat ki hozza, a Télapó, a Mikulás vagy a Jézuska? Van, ahol azt gondolják, egyikük sem, hiszen a kisdedhez látogatóba érkező háromkirályok. Még abban sincs egyetértés, hogy mikor van egyáltalán az ünnep. A szeretet azonban mindenütt ott van. És ez a lényeg.
Karácsonykor valahogy mindenki átmegy gyerekbe, de minimum szentimentálissá válik még az is, aki egyébként jégszívvel azt állítja, neki semmit nem jelentenek az ünnepek. Hogy mikor és miért vált ilyenné, arra azt mondja, nem is emlékszik, mindig is ilyen volt. Pedig biztosan nem. Ugyanúgy, mint Grincs, a csúnya, zöld szörnyecske a karácsonykor kötelezően megnézendő, dr. Seuss könyvéből készült filmadaptációban.
Bevallom őszintén, hogy az angolszász országokban rajongásig imádott szerző könyveitől eleinte falra másztam, amikor a gyerekeim sorban hozták őket haza az amerikai iskolából. (Már meséltem nektek, hogy korábban Marokkóban éltünk.) Nyelvgyötrők, szóviccek, ismétlések tömkelege, ami nekem, akinek nem az anyanyelve az angol, nem jött át igazán. Ma már szeretem dr. Seuss könyveit, a cuki rajzok és az egyedi karakterek – na meg a gyerekek – meggyőztek.
Csakúgy, mint Grincs, akinek sebzett szívét egy szerető kislány olvasztja fel karácsony este.
Ahány ház…
De hogy mikor van ez a nap, abban nincs igazán egyetértés. Az ortodox keresztényeknél kissé más szokások kapcsolódnak az ünnepekhez, ott például két teljesen kivételes figura, Jégapó és Hópelyhecske érkezik a rénszarvasok húzta szánon.
A katolikus spanyoloknál ugyan az erkélyen bemászó Télapó is hoz némi ajándékot, az igazi meglepetésekkel viszont január 6-án, a három napkeleti bölcs, a háromkirályok érkeznek.
Spanyolországban élő barátaink mesélték, hogy az ő városkájukban a szenteste tulajdonképpen egy össznépi utcabálra hasonlított, ahol mindenki pezsgőspohárral a kezében ünnepelt a parkokban és a felvonulásokon. Január elején pedig egy speciális süteményt, egy édes koszorút helyeztek az asztalra, aminek a tésztájába belecsempésznek egy aprócska királyt formázó porcelánfigurát. Aki megtalálja a tányérjára rakott desszertben a meglepetést, az egy napig uralkodó lesz, így mindenki az ő kegyeit lesi.
Amikor a barátainkkal ünnepeltünk, épp az én szeletkémben bújt meg őfelsége, de a parancsolgatáshoz nem volt kedvem, mindenesetre elhoztam nektek megmutatni.
A jó kedélyű írek sörrel várják a Mikulást, az ajándékoknak pedig egy zsákot készítenek ki. (Már értem a nagy pocakot és a borvirágos arcot.)
Az olaszoknál elég meglepő módon egy seprűn közlekedő boszi érkezik a finomságokkal, aki virgács helyett szenet ad a vásott gyerekeknek.
A belga apróságoknak viszont a zokniját tömi meg december 6-án a nagyszakállú. Karácsonykor már csak apró dolgok csurrannak-cseppennek a fa alá vagy épp a tűzhely köré.
A déli féltekén élők viszont hiába is várnák a havat és a szánt, így Ausztráliában a kenguru pattog a csomagokkal, és csakúgy, mint Dél-Afrikában és Kenyában, a szabadban sütögetve ünnepelnek a családok és a barátok.
A legtöbb, általunk is átvett szokás közül sok az angoloktól származik, így például az is, hogy a gyerekek levelet írnak a Mikulásnak. Igaz, hogy ők ezt utána a kandalló tüzébe dobják, hogy a füsttel együtt az azon szereplő üzenet elszálljon egészen Lappföldig. A fagyöngy alatti pusziszkodás is tőlük származik. Tudjátok, akik az ajtó fölé akasztott fagyöngyág alatt puszit váltanak, előbb-utóbb egy pár lesznek.
És ahogy a szokásaink is keverednek, hiszen egy-két kedves gesztus szépen lassan családról családra terjed, úgy válik az ünnep egyformává. Vagy inkább a szeretettől.
És abba belegondoltatok már, hogy karácsony idején a világ különböző szegleteiben ugyanazokat a filmeket nézik a családok? Kevint és a betörőit, Grincset és a názáreti Jézust. Majd mikor bejglit majszolva a kanapétokba süppedtek, képzeljétek magatokat a helyükbe.
