Bizalmatlan kicsit velem. Értem a „hozzám állását”, a média, a sajtó annak idején leszedte róla még a keresztvizet is. Nem kímélték. Nem jók a tapasztalatai. Eltelik pár perc, mire megérzem, hogy felenged, hogy nem feltétlenül tart ellenségnek, mire elhiszi, hogy nem akarom pellengérre állítani, és csak az jelenik meg róla majd a lapunkban, amire ő engedélyt ad. Kérem, hogy tegeződjünk, kicsit vonakodik ettől is: a bizalmas hangnem a sajtóval nem sokszor hozott neki jót.

Én kedveltem őt, akkor is, amikor kamerák előtt állt. Nekem szimpatikus volt esetlensége, törékenysége és védtelensége. Öltözködését, táskáját nem bíráltam, válla tartását értettem, a hajviselete se érdekelt, és az se, akar-e majd fogszabályzót negyvenévesen.

Forrás:

Szíj Melinda

Mert van olyan énekhang, amitől elmúlik a fejfájásod, amitől kisüt a nap. Neki ilyen hangja van. Szép. Szerethető. Érett. És amikor énekel, egy másik Szíj Melinda lép elő a törékenység maszkja mögül. Olyan, aki szívből énekel. Akiben erő van, bátorság és méltóság. Figyelni kell rá, amikor énekel.

Amikor nem énekel, akkor elbújik ez a másik Melinda. Visszahúzódik, onnan figyeli a világot. Válla kicsit meggörnyed olyankor, a hangja elhalkul, néha megremeg.

Sebezhetőnek láttam nagyon. Az is volt. És volt bennem harag, amikor bántották. De ezt már biztosan megszoktátok nálam, gyakran írok erről: akit sokan vagy igazságtalanul bántanak, amellett én lándzsát török. Nem viselem jól, ha gúnyt űznek másból, ha valakit „mássága” miatt vesszőznek vadul. Mondjuk azért, mert nem passzol teljesen egy adott csoport vagy közösség külsődleges elvárásaihoz. Melinda nem passzol, nem passzolt.

Meg is kavarta annak idején az országot, fújtak rá és rajongtak érte. Nem csak azok, akik külseje miatt azonosultak vele, vagy úgy érezték, Melinda az, aki beteljesíti ezernyi háziasszony álmát. Olyanok is rajongtak érte és elismerték, akik értenek a zenéhez. Ettől függetlenül belátták sokan, hogy Melinda nem sztáralkat. Én is belátom.

Mi az a plusz, amitől aztán nem olvad szét az EMBER a reflektorfényben? Mi az a páncél, amely mögé húzódva nem érzi sorozatlövésnek a kritikát, az igazságtalanságot, a gúnyt vagy az intrikát? Önbizalom? Vagy ennél sokkal több? Más? Olyan önbecs és fókuszált ambíció, ami mellett leperegnek a negatív dolgok? Szíj Melindát kérdezem, aki így válaszol:

Én differenciálok, és nem tolakszom.

Győrben nőttem fel (ezt már leírták rólam sokszor). Egyke vagyok, a szüleim és a nagyszüleim szeme fénye voltam. Egy teljesen átlagos család teljesen átlagos gyereke. A nyarakat jellemzően Győr mellett, a nagyszüleimnél töltöttem, akik védelmező, meleg szeretettel vettek körül. Ez a szeretet sokat segített később. Akkor, amikor tényleg sokan bántottak. Enélkül valószínűleg ennél is sebezhetőbb lettem volna – kezdi a mesélést.

– Miért nem maradtam a csillogásban? Miért döntöttem úgy a Megasztár 5 után, hogy kiszállok, másként folytatom?

Leginkább azért, mert nem tudott beszippantani az a világ. Láttam, hogy csillog, hogy csupa fény, hogy laza, hogy nagyon is vonzó tud lenni. De én már akkor is érett ember voltam. Családanya, kialakult és nagyon stabil értékrenddel. Ezt a kettőt nem lehetett összeilleszteni.

Én őszinte vagyok, akkor még talán kicsit naiv is, de nem annyira, hogy ne láttam volna meg, ne ismertem volna fel annak a világnak az árnyoldalait – válaszolja meg sorra a kérdéseket.

– Tudtam, hogy mit akarok. Énekelni akarok. De nem feltétlenül mindenkinek. Olyanoknak szeretnék énekelni, akik valóban szeretik a hangomat. Akik elfogadják, sőt kedvelik a személyiségemet. Én nem akartam tolakodni. Nem akartam és ma sem akarom, hogy olyanoknak ‘nyomjon le a média a torkán’, akik nem kíváncsiak rám.

Én ennél sokkal tapintatosabb vagyok. Differenciálok. Hallgassanak és örüljenek a zenémnek olyanok, akik számára ez öröm, kikapcsolódás, megnyugvás. Akiket nem irritál a látványom, akik nem akarnak ujjal mutogatni rám.

Ha van valami, amit tudok, akkor az az, hogy csak szívből szabad énekelni.

Ezt tanultam meg kamaszként, amikor rajongójává váltam Barbra Streisandnak, és rongyosra szaggattam vagy három magnót, mert meg akartam tanulni ÚGY ÉNEKELNI, ahogy ő tud.

Nemcsak technikásan, de olyan szívből, olyan szabadon. Érzelmekkel átszőtten. Gazdagon. Ha most visszagondolok az akkori önmagamra, azt látom, a lehető legkevésbé sem azt figyeltem, hogy Streisand milyen környezetben énekel vagy milyen ruhát visel.

Az éneklés az nekem hang, technika és szív. Ezek a legfontosabb követelmények.

Ehhez képest kiderült, hogy ez kevés, vagy ma, ha széles körhöz szóló zenéről van szó… másra van szükség. Természetesen szereztem sebeket, hiszen nagyon sok kritika ért (leginkább a megjelenésem, a kiállásom miatt), és igaz, hogy nem viselem jól a kritikát. Engem bántott nagyon. De nem voltam erre felkészülve, én egy percig sem akartam azt, hogy mindenki fogadja el azt, aki vagyok és amit teszek.

A sztárság azonban megköveteli ezt a… nevezzük közönynek vagy a közönséggel szembeni arroganciának, hogy széles körben belenyomulunk az emberek arcába. De az nem én vagyok. Akkor sem voltam, és ma sem vagyok az.

Forrás:

Díner Tamás

Ma azt teszem, ami nekem jó. Amitől boldog lehetek. Van párom, akit szeretek, aki viszontszeret. Van egy olyan munkahelyem, ahol megbecsülnek, ahol elfogadnak, ahol szeretek dolgozni. Jogi asszisztens vagyok. Nincs nagyszínpad, nincs rám irányuló ötven reflektor, nincsenek körülöttem kamerák.

De énekelek. Sokszor és sokaknak. Ám csak azoknak, akik valóban szeretnek, és olyan környezetben, ahol elfogadnak. Ahova maguktól hívnak az emberek. És hívnak.

Nekem ez a boldogság.

Boldog karácsonyt kívánok az olvasóknak is!