Egyéb kategória

Innen szép nyerni – Túlsúlyos lányból lett Európa legszebb testépítője

A 28 éves Szabó Kati idén megnyerte a 2015 Musclemania Paris abszolút első helyét. Azt mondja, volt egy konkrét pillanat, amikor eldöntötte, hogy duci lányból dögös és izmos nő lesz bármi áron. És tényleg megcsinálta, még akkor is, ha ennek nagy ára volt.

vous - 2015.12.15.
Innen szép nyerni – Túlsúlyos lányból lett Európa legszebb testépítője

Szabó Kati (28) személyi edző
Cutler Gold Gym, oktatásszervező – Weider Professional Fitness Trainer Iskola

Eredmények:
2012. Weider IFBB nemzetközi kupa 2. hely
2013. Weider IFBB nemzetközi kupa 1. hely
2013. IFBB világkupa és vb-kvalifikáció 2. hely
2014. Szeged Miss Suncity 2. hely és legizmosabb különdíj
2015. Musclemania Párizs absolute figure 1. hely

Korábban duci lány voltál. Mikor kezdtél el testépítéssel foglalkozni? Előtte űztél más sportot?

Igen, valóban túlsúllyal küzdöttem kamasz korom óta, hol több, hol kevesebb kilóval. Debrecenben nőttem fel, kisgyermekként cselgáncsoztam pár évet, édesapám edző és versenyző volt. Majd jött egy teljesen más irány, 10 éven át mazsoretteztem, aminek a Budapestre való költözésem vetett véget.

A fővárosban aztán sokáig csak kerestem, hogy mivel töltsem el a szabadidőmet, de semmi nem fogott meg igazán. Edzőterembe jártam ugyan, de az akkor még nem volt igazán tudatos és eredményes. A húszas éveim elején a kedvesem, Domonkos Zsolt – aki korábban élsportoló volt ismertetett meg a fitnesz és testépítés sporttal, ami rögtön „szerelem” lett! Ennek már lassan 5 éve.

Tudod az okát, hogy korábban miért voltál túlsúlyos?

Mivel azt sem tudtam, mit jelent az egészséges étkezés, nem figyeltem arra, hogy mit eszem vagy iszom és nagyon hamar összejött az a plusz 10 kiló súlyfelesleg.

10-15 évvel ezelőtt még nem volt ennyire elterjedt a tudatos táplálkozás és nem volt ennyiféle diéta, ennyi edzőterem (főleg vidéken nem), így nem hallottuk lépten-nyomon azt, mennyire fontos, hogy mit eszünk, hogy rendszeresen mozogjunk. Ma már szerencsére a csapból is ez folyik.

Hogyan sikerült lefogynod?

A fogyás sikerességének egyik legfontosabb momentuma egy nagyon jó szakember, aki összeállítja a személyre szabott étrendet és edzéstervet. Mivel szerintem a párom az ország egyik legjobb szakembere ezen a területen, így ez a kérdés megoldott volt.

A másik fontos tényező, hogy rettentően elszánt és motivált voltam, mivel megismerkedésünk legelején kivitt egy fitnesz- és testépítő versenyre, ahol szebbnél szebb lányokat láthattam falatnyi bikiniben, tökéletes testtel a színpadon. Nem volt kérdés számomra, hogy ha ő is látja bennem a lehetőséget, akkor meg kell csináljam, egyszer én is fel kell, hogy álljak arra a színpadra.

A verseny lehetősége lebegett a szemem előtt, nekem ez adott motivációt arra, hogy soha ne adjam fel az álmom.

Forrás:
Szabó Kati

A lelked is megváltozott a tested változásával?

Rögtön a legelején, ahogy belevágtam az edzésbe és a helyes táplálkozásba, sikerült 4-5 kilótól megszabadulnom. Ez jó visszajelzés volt számomra, láttam, hogy van értelme csinálni.

A lelki állapotomra legfőképp az izgatottság volt jellemző, de persze sokkal kiegyensúlyozottabb lettem és magabiztosabb. Ahogy az ember egyre jobban néz ki, jobban érzi magát a bőrében, bátrabban húz fel olyan ruhákat, amit előtte még csak meg sem mert venni. És persze a környezetemből is rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, ami szintén jót tett a lelkemnek.

Ha valaki nem versenyszerűen sportol, neki is segítséget jelenthet a mozgás a lelki egyensúly megtalálásához?

Mindenképp! A mozgás, a sport – hasonlóan a csokoládéhoz – olyan boldogsághormonokat képes felszabadítani, amitől az embernek nem tudatosan, de jobb kedve lesz.

Sokan vannak, akik például nem a fogyás vagy izmosodás miatt járnak le egy edzőterembe, hanem a stressz levezetése, a környezet vagy a társaság miatt.

A sport közben kizökkennek a mindennapi mókuskerékből, elfelejtik a hétköznapi gondokat.

Milyen lemondásokkal jár ez az életforma? Miket eszel és miket nem?

A versenysport egy más világ! Senki ne gondolja, hogy a mi diétánk ugyanaz, mint egy fogyókúrázó diétája. Ugyanakkor mégis hasonló, hiszen nagyjából ugyanazokat a tápanyagokat fogyasztjuk, csak más metodikával és sokkal szigorúbb keretek között. Például amíg egy fogyózó szinte bármilyen zöldséget megehet a diétája alatt, én már a verseny előtti hetekben csak néhányat fogyaszthatok, és azt se mindegy, milyen konyhatechnológiával készítem el.

De minden versenyző is más-más vonalon halad a felkészülése során az alapoktól eltekintve, hiszen nem vagyunk egyformák, lehet, hogy máshogy reagálunk ugyanarra az ételre. Ezt mindenkinek ki kell tapasztalnia.

Természetesen a cukor, fehér lisztes készítmények, üdítők, csokik, sütik kizárva! Szóba sem jöhet!

Forrás:
KPictures

Nálam például elég szigorú a felkészülés az étrendet illetően. Megesik, hogy egy diétám 8-10 hónapig tart, hogy színpadra állhassak. A tejterméket már legalább 4 hónappal előtte ki kell iktassam, csak a kávémban maradhat pici tej és a mozzarella a salátán.

Gyümölcsöt abszolút nem eszem ilyenkor, pedig imádom. Ha nehezen megy a fogyás, akkor csirke helyett halat fogyasztok és megesik, hogy a verseny előtti utolsó hetekben már csak némi zab, tojásfehérje, hal és kevés saláta, uborka a napi menü… Nem könnyű és tényleg sok-sok lemondással jár, de az évek elteltével már nem érzem ezt tehernek, hiszen látom az értelmét és az életmódom teljesen átállt.

Természetesen ha nincs versenyfelkészülés, egy rövid időre én is visszaváltozom ‘normális emberré’, és eszem, amit megkívánok.

A kedvencem a szusi és a túrós csusza. De mindent csak mértékkel, hiszen hamar felugranak rám a kilók, így szezonon kívül is próbálok 80%-osan tartani egy diétát.

Mennyit edzel egy nap?

Ha versenyfelkészülésről beszélünk, akkor napi kétszer edzek, amiben van egy reggeli éhgyomros kardió és egy másfél óra súlyzós edzés. De ha úgy alakul, lehet még megtolom egy délutáni 40 perces kardióval is. Ha nincs verseny, akkor egyszer edzek súlyzóval és a kardiót csak bemelegítésnek vagy levezetésnek szánom egy fél órában.

A bodyfitness kategóriában te vagy Európa legcsinosabb nője. Ez mit jelent számodra?

Ezt a „címet” most október elején Párizsban sikerült megszereznem egy Naturál Fitnesz- és Testépítő versenyen, ahol bodyfitness vagy más néven Figure kategóriában én lettem az abszolút bajnok. Ezzel profi státuszt nyertem és kvalifikáltam magam egy novemberi Las Vegas-i versenyre, ahol megszereztem a profi kártyámat és a „nagyok” között léphettem színpadra! Számomra ez egy csoda volt, egy álom beteljesülésének a fénypontja, nem számítottam rá, hogy ilyen sikerekkel zárom ezt az évet!

Forrás:
thomasartphotography.com

Ha nem állsz a színpadon, akkor is ilyen mosolygós és magabiztos vagy? Ez hogyan változott az évek során?

Igen, a környezetem is ezt jelzi vissza, hogy színpadon kívül is mosolygós és vidám vagyok a hétköznapokban. Nyilván nekem is vannak mélypontok olykor, vagy ha fáradt vagyok, de próbálok kifelé mindig pozitív arcot mutatni, hiszen edzőként is dolgozom, így a vendégeim felé is sugároznom kell a magabiztosságot, a jókedvet, hiszen ők belőlem merítenek erőt és felnéznek rám.

Az évek alatt a sport nagyon sok mindenre megtanított, sokat számít a színpadon is, hogy mennyire tűnsz magabiztosnak, milyen a kisugárzásod, de az edzőteremben is sokkal jobb ránézni egy olyan emberre, akin látszik, hogy élvezi, amit csinál, mint aki csak muszájból sportol, vagy épp dolgozik.

Edzőként is dolgozol. Hogyan, mivel tudod motiválni az embereket?

Szerencsére a sportban elért eredményeim és ahogyan kinézek, már önmagában óriási motiváció az embereknek, a vendégeimnek. Főleg, amikor megtudják, hogy én is voltam anno túlsúlyos, már-már követelik, hogy mutassak amolyan „before-after” képeket.

Ajánlott cikkek