Nagyon úgy tűnik, lehet szeretni Budapestet, és lehet kiemelni, reflektorfénybe állítani kozmetikázás nélkül is üde arcát. Szép vonásait, romantikus szegleteit. És lehet elismeréssel szólni az itt élőkről is, legyen szimpla városlakó, vendéglátó, vagy mestere egy-egy kihalófélben lévő szakmának.
Két fiatal blogger, Szűcs Ádám és Magyarósi Csaba, akik öt éve szemlélik „szerető szemekkel” a várost, és hívják fel szépségeire a figyelmet az Egy nap a városban blogukban, most könyv formájában is tudtak újat mondani.
Az Egy hét a városban című könyv bemutatója előtt ültünk le beszélgetni. Hol máshol, mint egyik kedvelt helyükön (a bemutató színhelyén), a Brody Studiosban.
Meglepően fiatal és csupa lendület a két szerző. Csapjunk a közepébe – mondják, és tényleg így is értik.
Belecsapunk. Először a blogról kérdezek, hiszen az az alapja a könyvnek.
„Eredetileg egy teljesen más, műszaki témájú blogot írtunk – kezdte Csaba –, oda került be egy-egy olyan kis színes megjegyzés, ami a városról (is) szólt, de nem vették tőlünk jó néven: annak a blognak az olvasói nem voltak kíváncsiak arra, miket ettünk tegnap, merre jártunk. Elküldtek minket a búsba a más jellegű bejegyzések miatt. Ezért indítottunk egy új blogot, ahol szabadon írhatunk a városról, ami mindkettőnknek kedvenc témája volt.
Azt mondják, csak a vidékről érkezők képesek úgy igazán rácsodálkozni a város gyönyörű arcára. Azok, akik nem itt születtek, és akik számára nem természetes a Gellért-hegy látványa. Vagy az itt élők sokszor nem is veszik észre, hogy mondjuk a Madách térről látszik a Citadella, pedig naponta van rá lehetőségük, aki viszont messziről érkezik, rögtön kiszúrja, mert nyitottabb szemmel jár. Mindketten vidékről érkeztünk, talán ezért volt számunkra ennyire szeretnivalóan szép Budapest.
Mi tényleg szeretjük ezt a várost – és ez nem jelenti, soha nem is jelentette azt, hogy naivak lennénk, és nem látnánk azokat a ‘hibákat’ vagy problémákat, amiken változtatni kellene.
„A szépségére fókuszáltunk”
„A szemléletünk volt azonban újszerű más, Budapesttel foglalkozó bloggerekhez képest. Mi ugyanis nem a város gyengeségeire, hanem az erősségeire, a szépségére fókuszáltunk. Célzottan kerestük azokat a helyeket, amelyek érdemesek a bemutatásra.
Csak nagyon ritkán hívtuk fel a figyelmet egy-egy negatív csúcsra. Nálunk a lényeg az volt, hogy megmutassuk, Budapest igenis megérdemli a figyelmet és szeretetet. Hogy jó itt élni, hogy érték ebben a városban felébredni, utazni, leülni egy parkban vagy beülni egy klassz helyre, enni vagy inni valami finomat.
Aztán azt vettük észre, hogy kialakult egy először csak nagyon finoman érzékelhető, de egyre erősödő kölcsönhatás a város és közöttünk. Sokszor egészen eldugott, alig ismert kis helyekről írtunk. Olykor olyanokról, amelyek bezárás előtt álltak, annyira kevés vendég fordult meg náluk – méltatlanul kevés, de ahogy a blogban megjelentek, tódulni kezdtek hozzájuk a vendégek.
Szóval a blog képes volt ‘életre kelteni’ a helyeket. Hatottunk a városra, és a város is elkezdett hatni ránk, és a többi, a városban élő emberre.
„Értékké vált az elérhető minőség”
„Egyre-másra jöttek létre olyan helyek, amelyek az általunk cseppet se kőbe vésett, de azért érezhető irányvonalak mentén kezdtek el szolgáltatni. Értékké vált az elérhető minőség például a gasztronómia területén.
Amikor elkezdtük a blogot, szinte sehol nem volt olyan étterem, ahol mondjuk egy ezresért minőségi menüt vagy fogást kínáltak volna. Ma már rengeteg helyen elérhető ez az ár/szolgáltatás arány. Nagyon meglepő volt érezni a hatást, de hát mi a blog sikerén is meglepődtünk, soha nem gondoltuk volna, hogy ennyi embert érdekel majd az, ahogy mi látjuk a várost.”
„A könyv váratlan ajándék”
„Nem a mi ötletünk volt, ezt szerintem bátran elmondhatjuk. Gyuricza Eszter, az Alexandra Könyvkiadó vezetője keresett meg minket az ötlettel, és mi láttunk fantáziát benne. Persze a könyv nem csupán a blog esszenciája. Több annál. Illetve más a szemlélet. Hátraléptünk egy kicsit, és próbáltuk felmérni az eltelt öt év városra gyakorolt hatásait. Felmérni azt a dinamikus mozgást is, ahogy ‘hullámzik’ a város. Ahogy új helyek nyílnak, a régiek meg megváltoznak – jobbá válnak, romlik a minőség, helyszínt váltanak, szakácsot, terjeszkednek vagy megszűnnek.
Ez a dinamizmus egyébként kézzelfogható volt a könyvírás fél éve alatt is. Volt, amit leírtunk januárban, aztán júniusban már úgy, abban a formában nem volt hiteles. Ez nagy kihívás volt a könyvírás alatt, de persze a blogolásnál is, hiszen folyamatos frissítésre van szükség.”
„Nyomot hagyni, ez nagyon fontos…”
„Érdekes tapasztalat volt nyomon követni egy-egy szórakozóhely fejlődésének ívét is. Jó példa erre a Gozsdu-udvar, ami egykettőre bombamenő hellyé vált, a következő évek kérdése pedig az, hogy a Liszt Ferenc tér sorsára jut-e, vagy tartósan ki tudja aknázni azokat a lehetőségeket, amik benne rejlenek.
Különleges színe a könyvnek (és a blognak is az volt) a mesteremberek bemutatása. Számunkra rendkívül izgalmas emberekkel, élettörténetekkel találkoztunk, meg kellett örökíteni őket. Annál is inkább, mert kikopnak, néha szó szerint kihalnak a városból.
Nincs tanítvány, aki vinné tovább például a cipész, a galvanizáló mesterségét. De hogy valami új keletű dolgot is mondjunk, a videotékások is eltűnnek a városképből. Szerintünk érték egy fejezet erejéig ‘megemlékezni’ róluk is.
Azt gondoljuk – tekintve a város megújulásra képes erejét, folyamatosan változó arcát –, lesz folytatása a történetnek…”
Szűcs Ádám és Magyarósi Csaba munkájáról a Könyvjelző Magazinban is olvashattok érdekes információkat!
Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett.
