Egyéb kategória

Így szervezhettek magatoknak igazán megható esküvőt

Hazánkban még aligha természetes a jótékonykodás gondolata, pedig kevés szebb dolog van annál, mint amikor máson segíthetünk. Ezt gondolja az a több mint húsz szakember is, aki idén újra egy jótékonysági esküvő lebonyolításába kezdett.
vous - 2015.12.08.
Így szervezhettek magatoknak igazán megható esküvőt

Az összefogás ereje

Két évvel ezelőtt néhány, a munkáját imádó ember gondolt egyet, és összefogott, mégpedig nemes cél érdekében. Esküvőszervezők, fotósok és számos szakember döntött úgy, hogy egy álomesküvő teljes ellenértékét ajánlják fel egy súlyos egészségügyi gondokkal küzdő gyermek családjának.

Támogassátok idén Ravandot!

Ravand 2008. február 10-én született. Lábujjhegyen kezdett járni, majd számos vizsgálat után kiderült, hogy gerincvelői izomsorvadása van, amit az SMN1 gén hibája okoz. A kisfiú jelenleg járóbeteg, és ezt az állapotot szeretnék a szülők és a fejlesztők fenntartani neki, ameddig csak lehetséges. Egy amerikai szakorvos által kialakított speciális masszázst szeretnének a szülők elsajátítani, hogy lassíthassák Ravand betegségének lefolyását, és az életminőségét minél hosszabb ideig minél jobb szinten fenntarthassák.

Ti is lehettek a nyertes pár

A Jótékonysági Esküvő sorsa ezek után már a jótékonykodó és legfőképpen házasodni vágyó jegyespárok kezében van. A lehetőség ugyanis adott, bárki licitálhat az álomesküvőre. Az aukció december 4-én indult, és jelenleg 1 400 000 forintnál jár az összeg. Ha ti is szeretnétek licitálni, ide kattintva megtehetitek.

Többszörös örömforrás

A támogatók között olyan nevek szerepelnek, mint a Daalarna, a Dolly, a Wedding Garden, valamint Körmendy-Szomoru Kata menyasszonystylist, aki lelkesen mesélt nekünk a kezdeményezésről, ami közel áll a szívéhez: „Van két egészséges gyermekem, így anyaként még jobban megérint, ha beteg vagy épp hátrányos helyzetű gyerekekről hallok.

A jótékonysági esküvő amellett, hogy nagyszerű kezdeményezés, többszörös örömforrás is számunkra, mert egyszerre segíthetünk másokon, és végezhetjük a munkánkat, amit szeretünk

– mesélte Kata, aki kíváncsian várja, idén mekkora összeg gyűlik majd össze Ravand részére.

Segítsetek Ravandon, és legyen tiétek az álomesküvő!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.