Egyéb kategória

Újra nyitva lesznek az üzletek vasárnap is. Igaz, csak négy hétig

A karácsonyi szezon szempontjából is fontos hírt hoztunk. Az előkészületeket megkönnyítheti sokak számára, hogy advent mind a négy vasárnapján nyitva tarthatnak az üzletek – írja az MTI. Advent első vasárnapja november 29-én, azaz egy hét múlva lesz.
vous - 2015.11.22.
Újra nyitva lesznek az üzletek vasárnap is. Igaz, csak négy hétig

Március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet dolgoztatni a kereskedelemben. A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek. A törvény azzal kapcsolatban is több kivételt tartalmaz, hogy mely boltok lehetnek nyitva vasárnaponként.

Az adventi vasárnapokon 4 óra 30 perc és 22 óra között, december 24-én és 31-én 4 óra 30 perc és 12 óra között tarthatnak nyitva a boltok. A törvény szerint ezt 15 nappal az érintett időpont előtt kötelesek bejelenteni a kereskedők a kereskedelmi hatóság felé. Az engedmény amúgy nem jelenti azt, hogy a kedvenc üzletetek valóban nyitva lesz a következő négy vasárnapon. A kereskedő ugyanis dönthet úgy, hogy az engedélyezettnél kevesebb ideig tart nyitva, vagy egyáltalán nem nyit ki.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.