Mert a halkszavúság ilyen. Emlékszem, volt idő, mikor be kellett állítanom a hangom, mivel nem hallottam magam, így a környezetem segítségével próbáltam belőni a megfelelő hangerőt. Nem volt egyszerű. Előfordult, hogy ordítottam, volt, hogy suttogásig halkultam. Most azokat a parákat gyűjtöttem össze, amiket valószínűleg minden halk szavú ismer már.
Fáj a torkotok, ha hangosan kell kiabálni
Tényleg. Beállt a torkotok egy hangerősségre, és ha hangosabban kell beszélnetek, akkor egy idő után fájni kezd. Így egyszerűen csak vállat vontok, hogy bocs, ez most nem megy. Halknak lenni még mindig jobb, mint ha teljesen elmenne a hangotok.
Most akkor utál, vagy nem hallott?
Örök para. Köszöntök valakinek, és nem köszön vissza. És elkezdtek agyalni, hogy nem hallotta, mert halkan mondtátok, vagy szimplán utál, és semmibe vesz.
Nem tudtok tisztességesen káromkodni
Egyszerűen azért, mert a tisztességes káromkodás hangos és csattan, a tiétek meg halk, és szertefoszlik a csendben. Tök frusztráló.
Ha mégis sikerül hangosan káromkodnotok…
…akkor meglepődnek, hogy ki vagy, és hol voltál eddig. Hahaha. Nem vicces. Nagyon nem.
Azt hiszik, félénk vagy
Mert aki halk, az egyértelműen félénk, nem? Aztán ha cseteltek, megkérdezik, hogy ti vagytok-e az XY, mert így az írás alapján tuti nem. Ööööö.
Bocsi, mit mondtál? Nem hallottalak!
Ezt sokszor megkapjátok egy napon belül. És eskü, próbáltok kiabálni, de nem megy. Lásd első pont. Fáj. Ilyen érzés, és így is nézünk ki közben:
Ismerős nektek is?