Volt ennek a korszaknak egy örökös küzdelme, a kötelező körök, az elkérezkedés, ígéretek halmaza, szóbeli szerződéskötés. És ti mindent elkövettetek, hogy összejöjjön az a koncert vagy házibuli. Megkérdeztem néhány ismerősöm, hogy ők hogyan emlékeznek erre vissza.
Pingpong: Kérdezd meg anyádat!
Vicces szitu, amire szemforgatással szokott a tinédzser reagálni. Odamentetek apátokhoz, hogy mehettek-e a hétvégén buliba, és ő anyátokhoz irányít. És mikor anyátokhoz mentek, hogy ő majd biztos elenged, akkor ő visszairányít apához. Dia például ezt próbálta meg kihasználni:
Következőre már úgy álltam apu elé, hogy: ‘Apa, elmehetek koncertre szombaton? ANYA MEGENGEDTE. Akkor menjél’ – mondta.
Persze, egy idő után ez nem vált be. Ám van az úgy, hogy csak az egyik szülő nem engedné el a szeme fényét a veszélyes éjszakába, ahol ragadozók karmai és egyéb sötét alakok rabolhatják el egyetlen kincsét tőle, ilyenkor a másik szülővel jól össze lehet dolgozni, ahogy Nóri, junior szerkesztőnk is tette:
Apukám nem annyira akart elengedni bulizni, de anyukám mindig elengedett. Így összedolgoztunk, és azt mondtuk apunak, hogy a barátnőmnél alszom.
A szökés izgalma
Olykor azért becsúszott az is, hogy eltiltottak benneteket a bulizástól, ilyenkor nem volt mese, otthon maradtatok, vagy megszöktetek. A szökés izgalma már önmagában egy jó buli, Noémi rendszeresen ellógott otthonról, úgy, hogy a szülei nem vették észre:
Mikor elaludtak a szüleim, éjfél körül kilopóztam a lakásból. Az ajtót nem zártam be, nehogy meghallják, és egész éjjel a barátokkal lógtam. Hajnalban pedig visszalopóztam. Egyszer viszont észrevették, hogy nyitva az ajtó, és kizártak.
Nektek milyen emlékeitek vannak a bulizásról?