Tegyük fel, megtaláljátok álmaitok munkáját, leadjátok az extraprecíz önéletrajzotokat, aztán hirtelen jön a telefon vagy az e-mail, hogy várnak titeket az igazi állásinterjúra. Ha már idáig eljutottatok, fél lábbal ugyan, de bent vagytok az ördög házában! Paráztok, féltek, idegesek vagytok, stresszeltek, ólomhegyeket éreztek a vállaitokon. Nyugi, ezzel nem vagytok egyedül!
Bemutatom nektek azokat a gondolatokat és helyzeteket, amiket mindenki átél a rettegett állásinterjún!
“Remélem, megkapom a munkát, de akkor nem kérhetek több pénzt a szüleimtől”
Valószínűleg már elképzeltétek, mennyi pénzt fogtok keresni és milyen jó érzés lesz, amikor valamit a saját keresetetekből vehettek majd meg magatoknak. Rájöttök, valójában milyen fontos nektek ez az állás, és az anyagi függetlenségnek már a gondolatától is elmosolyodtok. Amennyiben mégsem lesz tiétek a lehetőség, csalódottan, valahogy így fogtok hazaérkezni:
“Remélem, nem izzadtam meg”
Ezt körülöttetek valószínűleg mindenki reméli, de semmi baj, ha mégis így van. Ilyenkor az idegrendszerünk nem létező fogalom, az izgulás átjár minket, rángatjuk a lábunkat, megpróbáljuk lekötni magunkat a telefonunkon, de szívünk szerint azt is falhoz vágnánk. Ezt mindenki átéli! Az is csoda, hogy nem kaptunk még agyvérzést ilyen nyomás alatt.
“Király, ezeket a kérdéseket olvastam a Google-on is!”
Annyi interjún voltatok már, hogy a nagy nap előtti estén kétségbeesetten görgetitek a Google-t és hívjátok segítségnek a különböző “nagyon jó” tippeket adó oldalakat. Hogy mit kerestek? Természetesen az általánosan feltehető interjúkérdéseket, amiket kaphattok. A válaszon meg pont van egy estétek gondolkozni, de ha szerencsések vagytok, valaki feltöltötte a kérdéseket, és a hozzátartozó megoldást (nem létező, tökéletes választ) is megtaláljátok.
„Látom magam egyáltalán, ahogy itt dolgozom?”
Elbizonytalanodtok, túlstresszelitek, megkérdezitek magatoktól, hogy akarjátok-e ezt az állást igazán és ha jobban belegondoltok (vagyis jobban túlagyaljátok), rájöttök, nem is kell nektek annyira ez a munka. Aztán eszetekbe jut, hogy milyen gáz, amikor a barátnőitek mind mennek dolgozni, ti meg a fizetős filmeket nézitek a tévén, amit amúgy a szüleitek fizetnek.
„Most nevethetek vagy sem?”
A gondolatmenet: „Itt ülök ezen az interjún, azt se tudom, minek vagyok itt, vagy hogy mit mondjak. Feltesz fura kérdéseket, amikre még a Google sem tudott jó választ adni: három jó és rossz dolog magamról. Ha ezt mondom, az a baj, ha mást mondok, akkor meg az. Hazudjak vagy ne hazudjak? Ha hazudok, úgyis kiderül idővel. Ha nem, akkor meg tuti az utánam következő csaj kapja meg az állást. Most komolyan elsüt egy ‘poént’? Tényleg vicceskedni akar velem ez az ember? Ahelyett, hogy oldaná a feszültséget, csak még jobban idegbajt kapok tőle. Egyáltalán nevethetek? Leginkább rajta, nem vele…”
„Vajon még korai megkérdezni, mennyi lesz a fizetés?”
A helyzet az, hogy nem. Ahogy ti is kiterítitek – valamennyire – a kártyáitokat, úgy a leendő főnökötöknek is ugyanezt kéne tennie! Szóval ha azon paráztok, hogy túl korai fizetéssel kapcsolatos kérdéseket feltenni, akkor ezt felejtsétek el, így fair a dolog!