Egyéb kategória

KI VAGY TE? – Ilyen volt a Got Talent negyedik válogatója

"Kicsi rigó, szerintem ez ma nem jött össze" – lehetne akár ez a negyedik válogató mottója, hiszen az adás nehézkesen indult, sok gyenge és érthetetlen produkcióval. Majd sorra jöttek a tehetséges emberek, volt, aki szexi volt, volt, aki kevésbé, de az adás ma este is nagyon szórakoztató volt. Ha lemaradtatok volna a Hungary's Got Talent negyedik válogatójáról, összefoglalom nektek, kik voltak a tehetségesebbek, és kiknek járt csupán öt perc hírnév.
vous - 2015.10.31.
KI VAGY TE? – Ilyen volt a Got Talent negyedik válogatója

Az elmúlt héten is néztünk nagyokat, kacagtunk és döbbentünk meg, nem volt ez másképp a negyedik alkalommal sem. Az adás első produkciója már sokkolt, hiszen három igazán helyes fiú táncolta be magát a középdöntőbe. A Fricska nevű tánccsapat hagyományos néptáncot turbózták fel, igazán jól sikerült nekik.

A Csoki és Hipo zenekar nem akarta befejezni a produkciót miután a négy zsűritag mind megnyomta a piros gombot. Dombóvári Istvánnak kellett kikergetnie a zenekart a színpadról. Ekkor talán a zsűri úgy érezte, fellélegezhet, azonban jött egy ember a kecskéjével, és két hasbeszélő srác, akik helyett én is szégyelltem magam, nagyon kellemetlen volt az előadásuk. És még itt sem volt vége a mulatságos és rossz produkcióknak.

Az Univerzum lányaitól megkaptuk az energiát, bár Balázs telefonját nem sikerült feltölteniük, pedig hastáncoltak is. Mind közül a legérthetetlenebb Inid Drag Dancer tánca, éneke, vagy nem is tudom milye volt. Extrém magas sarkúban, talán nőnek öltözve tátogott és spárgázott a színpadon. Csuja Imre csak egy ennyit tudott mondani:

„Kicsi rigó, szerintem ez ma nem jött össze.”

Füry Ferenc a What does the fox say című számot énekelte, nem tudom, hogy milyen nyelven. Azonban Dombóvári berohant és megnyomta az aranygombot. Mint kiderült, egy lehetőségük nekik is volt, hogy valakit egyenesen a döntőbe küldjenek. Így Mr. Halandzsa benyammogta magát a döntőbe. Kihagyhatatlan a rákospalotai fiú, aki Horgas Eszter szívéért jött, és egy párzási tánccal készült, azonban Eszter szíve nélkül és négy nemmel távozott.

Az este nagy része a pasiknak kedvezett, hiszen rengeteg igazán csinos lány táncolt a színpadon. Megmondom őszintén, egyetértettem a zsűri két női tagjával. Így, lányként kevésbé volt tetszetős, hiszen a produkciók minősége is felejthető volt. Imrét és Márkót azonban elvarázsolták. Viszont a „fegyelmezett amazon” jött, látott és győzött. Bár Márkót nem, de a zsűri többi tagját és engem is teljesen elvarázsolt rúdtáncával. Eszter csak ennyi tudott mondani:

Én most leszbikus vagyok, vagy mi?

A negyedik adás legszürreálisabb produkciója az est végén érkezett el. A Kata Valami nevű duóra nincsenek szavak. Az obszcén megnyilvánuláshoz egy borzasztó előadás párosult. Mikor Horgas Eszter elmondta a véleményét, az egyik tag minősíthetetlen stílusban kérdezte meg tőle, KI VAGY TE?

Szerencsére nem így ért véget az adás. A Quartzbox nevű formáció befestette magát a zsűri és az én szívembe is. Homokból, már kész képre festettek valami elképesztő módon. Négy igent kaptak, így még velük is találkozhatunk.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék
Világ
Eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék
vous - 2026.04.09.
Megjelent a KPMG „See it differently” tanulmányának első része, amely részletesen bemutatja, hogyan készülhetnek fel a cégek a 2026 nyaráig bevezetendő EU-s bértranszparencia-irányelvre. A tanulmány körüljárja a globális munkavállalói mobilitás jelenlegi legfontosabb kérdéseit és kihívásait, valamint az aktuális trendeket is.

Otthon

Így teríts húsvétra: 4 egyszerű tipp a friss, tavaszi hangulathoz
Otthon
Így teríts húsvétra: 4 egyszerű tipp a friss, tavaszi hangulathoz
vous - 2026.03.31.
A tavasz és a húsvéti időszak tökéletes alkalom arra, hogy ne csak az otthonunkat, hanem az ünnepi pillanatokat is tudatosabban alakítsuk. Egy jól átgondoltan megterített asztal nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem a közös idő minőségét is meghatározza. A JYSK idei tavaszi-nyári kollekciója ehhez kínál inspirációt: praktikus, mégis stílusos megoldásokat a húsvéti vendégváráshoz és a tavaszi otthonfrissítéshez.