hungary’s got talent

18 évesen meghalt a Hungary’s Got Talent versenyzője
vous - 2016.06.15.

Egyelőre ismeretlen okok miatt két nap leforgása alatt életét vesztette a Hungary's Got Talent egykori versenyzője, Kovács Attila Alex – írja a Bors.

Unalmasabbnál unalmasabb produkciók a Hungary’s Got Talent második élő adásában
vous - 2015.12.05.
Bár az első élő adásban sem a zsűri, sem a nézők nem voltak túlzottan oda a produkciókért, és ennek hangot is adtak, de most lássuk, mit tartogatott számunkra a műsor második élő adása.
Amatőr produkciók sora a Hungary’s Got Talent első élő adásában
vous - 2015.11.28.
Több ezer jelentkező és sírva végigröhögött válogató után végre elérkeztünk ahhoz a 30 kiválasztotthoz, akik bekerültek a Hungary's Got Talent élő adásába. Ezúttal viszont az egész ország előtt kell bizonyítaniuk.
Rendesen összekapott a zsűri a Hungary’s Got Talent műsorában
vous - 2015.11.21.
Az előző adásokból is kiderült már, hogy a műsorba jelentkező emberekben kevesebb tehetség lapul, mint brummogás a mackósajtban, de azért nem adjuk fel. A mai műsor azért is volt jelentős, mivel kiderült, hogy kik jutnak be az élő show-ba. Azért volt más is. Lássuk!
KI VAGY TE? – Ilyen volt a Got Talent negyedik válogatója
vous - 2015.10.31.
"Kicsi rigó, szerintem ez ma nem jött össze" – lehetne akár ez a negyedik válogató mottója, hiszen az adás nehézkesen indult, sok gyenge és érthetetlen produkcióval. Majd sorra jöttek a tehetséges emberek, volt, aki szexi volt, volt, aki kevésbé, de az adás ma este is nagyon szórakoztató volt. Ha lemaradtatok volna a Hungary's Got Talent negyedik válogatójáról, összefoglalom nektek, kik voltak a tehetségesebbek, és kiknek járt csupán öt perc hírnév.
Got Talent – Olyan produkcióval nyertek, amit nézni sem bírunk
vous - 2015.10.19.
Őrület, hogy mi meg nem fordul egy ember fejében, mikor jelentkezik egy tehetségkutató show-ba, néha nem is értem, mi motivál ilyenkor egy fellépőt. Pedig az az igazság, hogy erősen kultúrafüggő is, hol mivel lehet tarolni. Az indiai műsorban például egy csapat olyan előadással nyert, amit még nézni is rossz.
A Hungary’s Got Talent második válogatójának gyöngyszemei
vous - 2015.10.17.
Az első válogató után most ismét újabb tehetségeket láthattunk a tévéképernyőkön, na meg néhány borzalmas produkciót – és ebből volt a több.
Hungary’s Got Talent – Így tudtok ti is visszafelé beszélni
vous - 2015.10.11.
Dóra produkciója ugyan nem volt elég a továbbjutáshoz a Hungary's Got Talent műsorában, azt viszont elérte, hogy bekússzon a fejünkbe a gondolat, hogy hogyan képes valaki ENNYIT visszafelé szövegelni, ráadásul énekelve!