Egyéb kategória

Egy hely, ami kincseket rejt – A VOUS-lányok a pénztárcáik mélyére néztek

A pénztárcánk majdnem olyan rejtélyes hely, mint a mosógépünk, ahol számtalan zokni veszíti el párját nap mint nap. Ide is bepakolunk pénzt, kacatokat, eldugunk számunkra fontos cetliket, emlékeket, amikről később megfeledkezünk, majd hónapok múltán, ha rendet rakunk ismét viszontlátjuk őket. Megkértem a VOUS-lányokat, pakolják ki a pénztárcáikat, és nézzük meg, kinek milyen kincseket rejt a szütyője.

vous - 2015.10.30.
Egy hely, ami kincseket rejt – A VOUS-lányok a pénztárcáik mélyére néztek

Mai napunk témájának köszönhetően, ami a Spórolunk, arra gondoltunk, érdekes lenne megnézni, mit is rejt a másik pénztárcája. Könnyen találtam ki, majd vállalkoztam erre a feladatra, anélkül, hogy végiggondoltam volna, az enyémben milyen rendetlenség is van. Rendszerető, mondhatni rendmániás ember vagyok, mégis a táskámban és a pénztárcámban állandó káosz uralkodik. Nem baj, elnézzük, hisz nőből vagyok. Miután kipakoltam a tartalmát, nem is ért nagy meglepetés.

Foggal-körömmel ragaszkodom az emlékeimhez, így nem csoda, hogy egy három évvel ezelőtt lejárt angliai diákigazolvány, barcelonai repülőjegy vagy épp egy szerencsesüti üzenete lapult a zsebekben.

Forrás:
Szabó Solya

Velem ellentétben junior szerzőnknek, Emőkének a pénztárcájában rend uralkodik, ez pedig gyűjtőszenvedélyének köszönhető.

Én havonta cserélem a pénztárcámat, mert sosem tetszik. Mindig beleszeretek, aztán egy-két hónap múlva elmúlik a szerelem. Régebben borzasztó rendetlenség volt benne, több hónapos blokkok, rágó, ezer éve lejárt kuponok, de mivel sűrűn cserélgetem leszoktam erről.

"Rend van benne, mindennek megvan a maga helye. Amikor kipakoltuk az volt a legmeglepőbb, hogy nincs benne meglepő!"

Forrás:
Szabó Solya

Szerzőnk és szerkesztőnk, Tini igazi káosz-királylány. Az is előfordult már vele, hogy nem tudott fizetni a boltban:

"Oltári nagy a kupi a pénztárcában, sokszor be se tudom csukni. Ezért viszont mindig a legfontosabb dolgokat nem találom meg benne, mint mondjuk a bankkártya vagy a pénz. Volt rá példa, hogy nem tudtam fizetni az elbújt bankkártya miatt, ami persze ott volt, száz blokk között."

A manikűrkészlet viszont engem is meglepett, nem tudtam, mikor és miért tettem bele. A szerelmes levélke meg klassz érzés volt. Egészen picire összehajtva lapult valahol a mélyben.

Forrás:
Szabó Solya

Solya, a fotósunk, ha kétszer használhatna egy belépőjegyet, szinte bárhova bejuthatna a pénztárcája tartalmának köszönhetően.

Amikor nem találok valamit – ami sűrűn előfordul –, a pénztárca összes zugát felforgatom érte, és ilyenkor kiderül, miket rejtenek a sötét bugyrok. Ezer éves külföldi metrókártyát, Balatonra szóló vonatjegyeket, punkrockfesztivál-kártyát és ritkán, de olykor még pénzt is találok benne.

"Régen hordtam magamnál fotókat, apró emléktárgyakat, de ennek az időszaknak leáldozott, most már rendeltetésszerűen használom a pénztárcámat."

Forrás:
Szabó Solya

Hírszerkesztőnk, Sophie igazi érdekességre bukkant.

Én pont nemrég csináltam rendet a pénztárcámban, és végre kidobtam a nagyjából 10 éves mozijegyeket, számlákat és ajánlott levél igazolásokat.

"Ennek fényében pedig nagyon is megdöbbentő volt, mikor előkerült a tropicana kártya belőle, főleg, hogy az egyetlen alkalmon, mikor kaszinóban voltam, akkor kaptam, ráadásul nem is használtam azon az estén se."

Forrás:
Szabó Solya

Junior szerzőnk, Nina hozzám hasonlóan olyan kincsekre bukkan néha, mint például egy szerencsesüti jóslata.

Én nemrég pakoltam ki minden felesleges dolgot a pénztárcámból, például szerencsesüti-cetliket, tablóképeket és mozijegyeket, szóval nagyjából tudtam, hogy mit rejt.

Forrás:
Szabó Solya

Nálatok mi a helyzet, rend van a pénztárcátokban?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.