Test

5 rossz szokás, ami árt a fogaitoknak

Nagyon fontos a fogaink egészsége, de sokszor belecsúszhatunk olyan hibás szokásokba, amik többet rontanak, mint javítanak a helyzeten. Mondok is párat!
vous - 2015.10.12.
5 rossz szokás, ami árt a fogaitoknak

Mindent fogmosás közben intézünk el

Igen, tudom, hogy a reggelek nagyon pörgősek, és minden perc számít, hiszen sosem tudunk időben elkezdeni készülődni. Épp kiszálltatok a zuhany alól, és mossátok a fogatokat, de közben már félig fel vagytok öltözve. Ugye ismerős a kép? De ahhoz, hogy alaposan meg tudjátok mosni a fogaitokat, kell egy kis nyugalom, egy tükör és egy mosdó. Legalább a reggeli fogmosás alatt legyetek nyugton, és mondjuk gondoljátok át, mit fogtok csinálni aznap.

Google mint fogorvos?

Az internet tele van rosszabbnál rosszabb ötletekkel, amik többet ártanak, mint segítenek. Bármilyen bajunk van, nem az az első, hogy meglátogatunk egy orvost, hanem beírjuk a Google-ba. Sokan szednek fogfehérítési tippeket például a közösségi oldalakról is, ne tegyétek! Inkább látogassatok meg egy fogorvost!

Nedves fogkefe a táskában

Nyaralni indultok, és az utolsó pillanatban még fogat mostok, majd beteszitek a nedves fogkefét a táskátokba. Ez a helyzet elég gyakran fordul elő, pedig sokan nem tudják, hogy a baktériumok nedves környezetben szaporodnak el a leginkább. Ezért jobban teszitek, ha hagyjátok megszáradni, mielőtt elrakjátok, vagy legyen egy fogkefétek, amit csak utazáskor használtok.

Fogmosás a reggeli narancslé után

Az egészséges reggelihez hozzátartozik a narancslé is, amit nagyon sokan fogyasztanak. Ezzel még nincs is probléma, kivéve akkor, ha ezután közvetlen mostok fogat. A savas környezet miatt kophat a fogaitokon a zománc, így előbb öblítsétek ki a szátokat vízzel vagy tejjel, vagy szimplán várjatok 30 percet, és már moshatjátok is a fogatokat.

Nem foglalkoztok a fogcsikorgatással

Míg az enyhe fogcsikorgatás nem tűnik nagy dolognak, addig súlyos problémákhoz vezethet. Például a széttört és kopott fogak okozta fejfájáshoz és egyéb problémákhoz. Éjszaka elég nehezen tudjuk észrevenni magunkon, hogy csikorgatjuk a fogunkat, addig, amíg nem szól valaki. De ha fájdalmat tapasztaltok az állkapcsotokban és folyton fáj a fejetek, akkor inkább keressétek fel a fogorvosotokat, ő megoldást talál a problémátokra.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.