A cicaharc távol áll az ösztönző pezsgéstől, a pletykálás, egymás fúrása, a titkos szövetkezések megmérgezik a mindennapjaitokat, visszavetik az egész csapat munkamorálját, így érdemes minél előbb felismerni a helyzetet és kezelni a problémát.
A cicaharc – ahogy a neve is utal rá – inkább női többségű munkahelyeken alakul ki. A nők ritkán folyamodnak nyílt agresszióhoz, az inkább a férfiak terepe, inkább a passzív vagy indirekt agressziót részesítik előnyben. Úgy tesznek, mintha nem is lenne semmi probléma, ha megemlítitek, akkor „csak túlreagálod, szívem”, „nincs is itt semmi baj” frázisokkal élnek. Az igazán leleményesek hozzáteszik, hogy „majd megdumcsizzuk egy tea mellett” – és abból a teából aztán sohasem lesz semmi.
Ám azzal, hogy homokba dugjátok a fejeteket, semmi nem fog megoldódni.
Sőt, a folyamatos szurkálások a felszín alatt csak tovább mérgezik az egész csapatot, míg végül már senki nem fog szívesen dolgozni járni, és csak hazamenetelkor lesz mosoly az arcokon.
De hogyan kezeljük a cicaharcot?
Az első lépés, hogy ismerjétek fel a probléma létezését. Legegyszerűbb módja ennek az önmegfigyelés, öntudatosság. Figyeljétek, hogyan érzitek magatokat a munkahelyen bizonyos helyzetekben. Próbáljátok szétválasztani, mik azok az érzések, amiket kintről, otthonról hoztok, és mik azok, amiket valóban a munkahelyi szituációk, munkatársak okoznak. Olvassatok a sorok között, hallgassatok az ösztöneitekre: ne a szavaik, inkább a tetteik alapján ítéljetek meg embereket. A fenti példára visszautalva vegyétek észre, hogy ha az a teázós megbeszélés végül sosem jön össze! A második lépés nagy erőt fog igényelni:
tanúsítsatok empátiát és megértést a másik iránt!
A helytelen tettek ritkán fakadnak színtiszta gonoszságból, sokkal gyakrabban gyökereznek figyelmetlenségben, türelmetlenségben, irigységben vagy kárörömben. Tegyétek szívetekre a kezeteket: veletek még sosem fordult elő ilyesmi? Ti mindig higgadt és racionális felnőtt módjára viselkedtek? Ugye, hogy nem? Persze ez még nem mentesíti az illetőt a felelősség alól, csak lássátok be, hogy ők is emberek, így ők sem tökéletesek. Egy-egy szituáció kivédését már e néhány lépéssel is könnyebbé tehetitek:
Végszükségben
A harmadik lépést csak akkor vessétek be, ha súlyos a helyzet: jelezzétek a problémát a feletteseteknek. Nem, ez nem árulkodás! A főnökötöknek is szüksége van arra, hogy visszajelzéseket kapjon a csapatáról, különösen, ha nem tud mindennap veletek lenni, és nem látja ezeket saját szemével.
A csapaton belül magánakcióba kezdeni és a veletek egy szinten lévő kollégák között békebíróskodni könnyen visszatetszést kelthet, ezért sokszor érdemes egy szinttel feljebb támogatást keresni. A főnök feladata pedig nem az, hogy óvó néni/bácsi módjára megrója és sarokba állítsa a „rosszalkodót”, sőt, külön óvakodnia kell az igazságtételtől, a pártfoglalástól, hiszen egy emberi konfliktus sosem fekete-fehér.
Sokkal célravezetőbb közösen leülni az érintett feleknek – vagy akár az egész csapatnak – és a felettessel együtt átbeszélni a helyzetet. Nyíltan és őszintén mindenki kapjon teret érzelmei, sérelmei kifejezésére, hogy közös megoldást, kompromisszumot találhassatok.
Így lehet a munkahely valóban olyan hely, ahová örömmel jártok be dolgozni, a munkatársaitok közössége pedig olyan csapat, akikhez bátran fordulhattok támogatásért!
