Miért? A cérna és tű nem játszik? Egy is helyrepofozás, foltozás, festés, újrakárpitozás?
Az emberek mintha elfelejtenének küzdeni. Javítani. Összefoltozni. Pedig öreganyáink még a zoknit is újrastoppolták, míg bírták cérnával, az autók évekig szolgálták az embert, aztán jött a fogyasztói társadalom, és minden megváltozott. Lett jobb mindenből, gyorsabb, szebb, frissebb, menőbb. A tévé egyre vékonyabb lett, a telefon nagyból kicsi lett, és vékonyabb, aztán nagy és lapos. Már szinte alig voltak otthon az emberek, mert kinyílt a világ.
Keress pénzt, és élvezd az életet! – ez lett a jelszó.
Ez önmagában még nem is olyan nagy baj, de az, hogy ez beleúszott a párkapcsolatokba, az már igen. Régen még javítottak a kapcsolatokon az emberek, ma már nem annyira. Vállat vonnak inkább, hogy nem baj, nem működött, lesz majd más, hiszen annyian vannak, hogy se szeri, se száma. Az majd jobb lesz, menni fog magától, gördülékenyebben, simábban, ahogyan a korcsolya siklik a jégen.
A baj az, hogy a gödrök a jégmezőn, ha nem töltik fel, örökre ott maradnak. Elestek majd. Megint.
Az fájni fog, de nem baj, találtok mást, igaz? Szerintem meg jó dolog ragaszkodni, tudjátok, mint amikor látjátok a szüleiteken, hogy nem dobják ki az őzikés szobrot, mert emlék, mert sokat jelent, pedig az orra meg a lába is vissza van ragasztva. De szeretik, mert jó érzéssel tölti el őket, és mert az övék, ők foltozták meg, ők mentették meg.
Úgyhogy szerintem
tanuljatok meg varrni!
Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett.
