Test

Coregasm – Ezektől a gyakorlatoktól jön edzés közben a gyönyör

Sok kétség övezi azt az állítást, hogy a nők képesek edzés közben a csúcsra jutni. Amikor kikerültek ezek a hírek a világhálóra, a nők két táborra szakadtak: voltak, akik kikérték maguknak ezt a hülyeséget, és voltak, akik bólogattak, hogy igen, ez így van, létezik.
vous - 2015.09.10.
Coregasm – Ezektől a gyakorlatoktól jön edzés közben a gyönyör

Az újabb kutatások szerint ráadásul sokkal gyakoribb a dolog, mint hinnénk, az edzeni járó emberek 10%-a átéli az orgazmust bizonyos gyakorlatok közben. Amikor megjelent az első cikk erről a jelenségről, hogy a nők nem csak az erőlködéstől nyögnek az aerobikóra utolsó hasazós blokkjában, olvasók százai küldtek levelet, hogy igen, ez tényleg létezik, ők is átélték. Ekkor kezdtek egyes kutatók ráállni erre a témára. Akkoriban csak azt tudtuk, hogy hasizomgyakorlat közben lepi meg az ember lányát az élvezet.

Megjelentek a szkeptikusok is, akik szerint mindössze a simuló ruha miatt következik be a dolog, ám Dr. Debby Herbenick, aki egy magazin szakértőjeként válaszol a beérkező levelekre, és egy egész könyvet áldozott a coregasm jelenségre, úgy találta, hogy az izmok túlhasználása indítja be a folyamatot.

Később aztán kiderült, hogy nemcsak hasazás során, hanem lábgyakorlatok közben is előfordulhat, hogy valaki eljut a csúcsra. A nők leggyakrabban felülés, súlyzózás, jóga, bringázás, futás, túrázás közben élik át az élvezetet. Ez teljesen független attól, hogy gondolnak-e a szexre, az érzés csak jön, elsöpör, majd tovaszáll.

Herbenick szerint nincs bevált recept, mindenkinek magának kell kitapasztalnia, melyik mozgássorozat aktiválja benne a folyamatot.

Állítólag a nők, akik erre képesek, azoknak a szexuális életük is jobb. Ha tudatosan képesek irányítani az egész folyamatot, akkor még szex előtti ajzószernek is kiváló a dolog, sőt a szexuális együttlétben is segítség lehet.

Ti mit szóltok hozzá?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.