Az elején még megoldható volt a probléma, hétvégente hazajártam, ha kellett, beugrottam kezelésre otthon, ám egy idő után besűrűsödtek Pesten a dolgaim, ritkábban jártam haza, így muszáj volt új szakember után néznem. Nem mondom, hogy zökkenőmentesen zajlott a dolog.

Ezzel még viszonylag egyszerű dolgom volt, elvégre ajánlás után ráakadhatsz egy jó fodrászra, aki tényleg egy centit vág, és aki ráérez, mit szeretnél, hogyan szereted a hajad. Én két fodrász után találtam meg a harmadikat, akinek a székében nem úgy érzem magam, mint aki villamosszékbe ül. Laza, jó fej, és ellát tanácsokkal. Persze, ha hazajutok, azért az unokatesóm a főszaki. 

A pedikűrösökkel az a baj, hogy nehéz olyat találni, aki jól ráérez, hogy ne túl sok, de ne is túl kevés bőrt szedjen le a lábatokról. Jöttem már el pedikűröstől úgy, hogy legszívesebben magam estem volna neki a lábamnak baltával, mert olyan sokat hagyott rajta, igaz, legalább túl sokat nem szedtek le róla, azért az fájdalmasabb lett volna. Egy szó mint száz, az én szakim otthon van, és már nem is vagyok hajlandó máshoz menni annyi kísérletezés után.

Sokáig magam csináltam a körmöm, aztán jött egy géllakkos korszak, mikor úgy éreztem, legyen akkor egy kicsi, nem túl drasztikus váltás. A géllakkban ugyanis az tetszett, hogy saját körömre kenték a speckó körömlakkot, és azt égették rá a körömre. Nem reszeltek, fúrtak, faragtak. Igen ám, de otthon a géllakk szlovákul az épített zselé műkörömnek felelt meg. Meg se bírtam mukkanni, mikor láttam, mit művelnek a körmeimmel. És úgy voltam vele, ám legyen, legalább ezt is kipróbáltam, de soha többet ilyet. Egyértelműen Pesten fogok körmözni hátralevő életemben.

Évekig egy cuki kozmetikus szedte a szemöldököm, aki mindig ugyanolyanra alakította. Pesten azonban rendesen eltolták. Olyannyira, hogy újra kellett növesztenem, és még máig sem találtam meg azt a kozmetikust, aki pont úgy tudja kiszedni, mint egykoron volt, sem otthon, sem Pesten. De nem adom fel!