Mese mára. Volt egyszer egy királyasszony. Húsz éve élt boldogan férjével, a királlyal. Gondolta is magában, hát ez nagyon király. Éldegélünk nagy nyugiban, semmi stressz, izgalom, mellé biztos családi háttér, meg az anyagiak. Nagy mázlista vagyok ám. Így ment ez éveken át. Csakhogy a király egy nap megbotlott.
S oly szerencsétlenül esett, hogy pont egy épp arra sétáló szomszéd herceg lányába zuhant bele teljes testtel. Oszt benne is maradt. Ha már egyszer így alakult. S onnantól nem volt oly nagyon boldog a királyasszony, mert az eséstől úgy megszédült a királyi párja, hogy le se szarta többé.
Maradt néki a nagy uralkodó magány.
Ami pedig nagymértékben hasonlított a tök szegények magányához. S ez már nem volt olyan nagyon király. Szomorkásan sétálgatott a palotában a királyasszony napokon át. Aztán megállt. Mosolygott, mire újra járt.
Aztán senki nem látta többet. A király azóta is búsan keresi asszonyát, aki szabadon szárnyal épp túl az Óperencián. Miközben egykori uralkodója frissen pottyant kisdede seggét mosogatja éjszakákon át.
