Nem szoktam klasszikus nyaralásra menni, szóval nem tudom, milyen tengerparton lógatni a lábamat, de azt igen, milyen vidékre hazamenni. Nincs megállás, valahová folyton menni kell, valami program mindig van, biztos, hogy előbukkan még egy rokon a semmiből, akit még illik meglátogatni, és a szabadságnak már vége is, anélkül hogy egy jót aludtam volna.
Ez történt velem, amikor ezen a nyáron először érkeztem a Mesefaluba egy hétre. Az minden volt, csak pihenés nem. Vendégségbe vártam a barátaimat három napra, tízen voltunk, szóval fel kellett készülni: takarítás, főzés, mosás, porolás minden egyes nap. Mikor visszaértem a szabadságom után, nyúzottabb voltam, mint valaha.
Miért Poppy naplójában mesélek erről? Mert Poppy segített nekem abban, hogy mostanra minden megoldódjon.
Mellé telepedtem egyszer, és néztem közelről, ahogy piheg. Negyed óra, és átvettem a ritmust, szépen lelassultam én is, kiürült a fejem, és végre elálmosodtam.
Úgy döntöttem, macska módra fogok aludni!
Szétdobáltam én is a végtagjaimat, a létező legkényelmesebben elhelyezkedtem, majd élveztem, ahogy finoman álomba ringatózom én is Poppy légzésére. Mikor együtt felébredtünk a délutáni pihenőből, ellestem tőle még egy jó trükköt: ébredés után igenis jólesik egy nagy nyújtózkodás is! Jobbra is meg balra is. Kényelmesen, ráérősen, az elmacskásodott végtagok ellen.
Köszi, Poppy!
