Egyéb kategória

Így vigyázzatok az egészségetekre munka közben

Dolgozó emberként az időtök nagy részét a munkahelyeteken töltitek, éppen ezért foglalkoznotok kell azzal, hogy az irodába is becsempésszétek az egészséges életmód elemeit. Összefoglaltam nektek, mi az, amire oda kell figyelnetek.
vous - 2015.08.14.
Így vigyázzatok az egészségetekre munka közben

Testmozgás

Mindenképpen mozogjatok heti 2–3 alkalommal. Főleg, ha ülőmunkát végeztek, szükség van arra, hogy elgémberedett testeteket megmozgassátok. Nyilván nem lehet egész nap helyes testtartásban ülni, de álljatok fel úgy fél óránként, és mozgassátok meg magatokat, így megelőzitek a derék- és hátfájást. Elhiszem, hogy kényelmes keresztbe tett lábbal ülni, de inkább érje a padlót mindkét talpatok, így görnyedni is kevésbé fogtok. Munka után érdemes kondizni egyet, a fáradtság ugyanis szellemi fáradtságot jelez – főleg irodai munkánál –, és egy kis edzéssel könnyen felpörgethetitek magatokat.

Étkezés

Reggelizzetek mindenképpen! Egy kiadós reggeli elengedhetetlen ahhoz, hogy bírjátok a strapát. Az ebédeteket se munka mellett, gép előtt egyétek, hanem álljatok fel az asztaltól, mozduljatok ki, sétáljatok át legalább egy másik helyiségbe. Már csak azért is, mert ha munka mellett esztek, az agyatok nem az evésre koncentrál, hanem a munkára, így nem jelzi a jóllakottságot sem, egyre többet fogtok kívánni, még ha pukkadásig is ettétek magatokat.

Higiénia

Bármennyire is szuper jó fejek a kollégák, nyálat azért ne cseréljetek. Jó, ha van saját törölközőtök, használati cuccotok, és a kézmosás alapvető a vécé előtt-után. Sosem fért a fejembe, hogy miért cipelik az emberek a WC-re a mobiljukat, de szerintem egyáltalán nem higiénikus, mint ahogyan a kilincs fogdosása sem. Erre azért figyeljetek.

Betegség

Ha betegek vagytok, igyekezzetek otthon maradni, ha tehetitek. Betegen dolgozva több embert fertőztök meg, és nehezebben is gyógyultok, durva esetben csak látszólag lábaltok ki belőle, ám a következő legyengülésnél ez megbosszulja magát.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.