Elsősorban azt kell tisztáznunk, hogy a kagylóban hallható tengermorajlás nem a tenger hangja. Azért az elég fura lenne. Olyan környezeti zajról van szó, ami minket is körülvesz, de még bennünk is megvan, csak ahhoz, hogy halljuk, túl halk. Ennek a felerősítéséhez rezonátorra van szükségünk.
Rezonátor…? Az meg mi?
Nem kell túlgondolni, van egy egyszerű módszer, amivel ezt könnyen kipróbálhatjuk. A szánkkal és az ajkainkkal „ó” hangot kell formázni, az ujjunkkal pedig az arcunkat ütögetni. A keletkezett hang pedig változni fog, ahogy az „ó” alakját változtatjuk.
A kagyló kemény anyaga és a gömbölyű üregei felerősítik és visszaverik a hangokat. A környezeti zaj visszhangzik a kagyló üregeiben és tisztán hallhatóvá válik számunkra. Így a kagylóból a minket körülvevő háttérzaj egy erősített változata hallatszik, nem pedig a tenger.
Szép dolog a tudomány, meg az agyunk is néha tréfát űz velünk. Mármint olyan értelemben, hogy hallunk és néha látunk dolgokat, amik nincsenek ott. Csak a képzeletünk. Valójában ez a „tengert hallok a kagylóban” dolog is az.
Mindenesetre én továbbra is „kislányként” fogom elhinni, hogy a hullámok zaját zúgja a kagyló.
Képek forrása: Pixabay
