Anna nem bízta soha a véletlenre a dolgokat. Céltudatos, fifikás, vakmerő, rámenős. Ami, aki kell, azt megszerzi magának. Annak idején, jó húsz éve engem is kinézett magának. Nem volt véletlen a barátságunk. Persze ez csak évek múlva derült ki, ő keverte úgy a szálakat, hogy a munkahelyi kiránduláson mellém üljön a buszon.
Vonzottam, vallotta be, na ne értsétek félre, nem mint nő, inkább emberként. Tudta, hogy ez a barátság kell neki, kisakkozta, mikor lehet igazán közel kerülni hozzám (sok ember vesz körül örökké), és kicsit manipulálta az üléslistát. Nem bántam egy percig se ezt a tudatos közeledést. Anna jó ember, céltudatossága nem sértő.
De Anna a párkapcsolatoknál is épp ennyire fifikás és tudatos. Megszerzi, aki kell neki, nem bízza a véletlenre a találkozást soha.
Az egyik kiszemeltje gitározott egy bandában, nosza ő is beíratkozott egy tanfolyamra, a századik ismerősön keresztül meghívatta magát egy privát buliba, ahol a banda zenélt, és persze segítséget kért a gitárostól. Kapott. Egy másik fiú pincérként dolgozott egy mexikói ételeket kínáló étteremben, Anna rögvest rákapott a tortillára, fajitasra. Csakis ahhoz az asztalhoz ült le, ahol a srác szolgált ki. Amikor egy olyan srácra fájt a foga, aki a közeli ambulancián dolgozott rezidensként, képes volt éjjel vakbélgyulladást szimulálni, csak a közelébe férkőzhessen a pasinak.
A véletlennek esélye se volt Annával szemben. A srácoknak sem…
Az első férje taxisofőr volt. Anna akkor szúrta ki, amikor egy buli után egy meglehetősen elgyengült barátjához hívott taxit. Meglátni és beleremegni a másik létezésébe egy pillanat volt. Akkor nem szállhatott be abba a taxiba, de másnap délelőtt minden követ megmozgatott, hogy kiderítse a srác nevét, elérhetőségét. Érzelmes történetet adott le a diszpécsernek arról, hogy az anyukájától kapott medált hagyta el a taxiban, megadta az időpontot, a helyszínt… kérte, hogy személyesen nézhesse át az autót. Mesélt, manipulált, játszott a diszpécser érzelmeivel. Még aznap találkozott a taxis fiúval. Fél év múlva házasodtak. Született egy kislány is a kapcsolatból.
Később a taxizás becsődölt, akadtak gondjaik, a fiú szállt ki a kapcsolatból. Nem véletlenül. Anna annyira nem bánta, akkor már egy ideje dolgozott azon, hogy egy közös kolléga felfigyeljen rá.
Én hamar kiszúrtam erőfeszítéseit, rákérdeztem, nem tagadta. Igen, tetszik neki a most közénk érkezett új főnök. Meg fogja szerezni. Elhittem neki. Akkor már évek óta ismertem kitartását, erejét. Nem minősítettem soha, nem akartam, hogy éljen másként, nem akartam korlátozni. Láttam: ő nem elégszik meg a „bevonzással”, ő ennél tovább megy. Elébe megy a véletlennek, esélyt ad a véletlennek, vörös szőnyeget terít a véletlen lába elé… vagy randira hívja.
Zoltán teljesen védtelen volt, nulla tudatossággal. Az első randi összehozásába Anna bevont engem is. Munkaidő után velem találkozott egy közeli kávézóban a srác, velem kellett egy új projektet átbeszélni. Anna meg meglátott minket (micsoda véletlen) és csatlakozott hozzánk.
Ők azóta is együtt vannak. Zoltán a tenyeréből eszik. Szerelmes. És gyakran mondja, micsoda véletlen, hogy Annának akkor éppen arrafelé vezetett az útja.
Én meg bólogatok lelkesen. Bizony, a véletlen útjai kiszámíthatatlanok.
