Világ

A legidegesítőbb mondatok, amiket egy gyerektől hallhatsz

Akár száz olyan naponta többször is elhangzó tipikus mondatot tudunk felsorolni, amik a gyerekek szájából származnak. De melyek a legidegesítőbbek? Összegyűjtöttem őket!
vous - 2015.07.19.
A legidegesítőbb mondatok, amiket egy gyerektől hallhatsz

A magam 20 – lassan 21 – évével már nagykorú vagyok egy ideje, de valamilyen szinten, legbelül még én is gyereknek számítok, így a jelen helyzetet egy köztes állapotnak tekintem. MÉG nem nőtt be teljesen a fejem lágya, de MÁR gyerek sem vagyok igazán. Ez amolyan átmeneti időszak. Gyerekként mindnyájunknak voltak olyan megszólalásai, amikkel meglehetősen megemeltük szüleink vérnyomását. Valljuk be, azért egy kicsit provokáltuk is őket. A tipikus „Nem szabad!” mondatot valamiért mindenki úgy értelmezte, hogy „Csináld csak nyugodtan!”. Hiába, ilyenek ezek a gyerekek… 
De mik is azok a mondatok, amiktől a szüleink garantáltan kiszaladtak a világból:

Miért?

Egy szó, öt betű, de amilyen rövid, olyan irritáló is egyben. Jól tudjuk, a gyerekek szeretnek mindenre visszakérdezni, főleg, mikor még csak 2-3 évesek és a világ összes dolga felkelti az érdeklődésüket. Amivel nincs is baj, hiszen így tanul a gyerek, ugyebár. De van, hogy a kérdések olyan ütemben követik egymást, hogy még levegőt venni sincs idő, nemhogy megválaszolni. Mondok egy példát:

Anya, miért zöld a fű? Miért sárga a busz? Miért nyávog a macska? Miért barna a ló? Miért kell megennem a brokkolit? Miért? Miért? Miért?

Nem kell tovább sorolnom, értitek. 

Nem én voltam.

Mondom a szitut. Néhány éves gyermeketek a fejébe veszi, hogy ő bizony kakaót fog csinálni magának. Nagyfiú/nagylány, megy ez neki egyedül is, ti rábólintotok, egye fene, meglátjuk, mi sül ki belőle. Mikor épségben megérkezik kezében a kakaóval, már csak azért aggódtok, hogy nehogy elessen vele. Sikerült, megitta, kész. Amikor két perc múlva a konyhába léptek, nem elég, hogy a pult úszik a tejben és a kakaóporban, de ráadásul egy óriási barna folt és az abból kiinduló pici lábnyomok várnak rátok a földön. 
Mi az első lépés? Számon kéritek a kis csemetén, hogy ugyan miért van egy kakaómedence a konyha közepén? Erre milyen választ kaptok?: „Nem én voltam.”
De nem ám, biztos Casper volt, a szellem, ezért nem vettük észre…

Jó, de én csak…

Hogy is lehetne a legkönnyebben megmenekülni, ha valami rosszat csináltunk, mint kimagyarázni magunkat. A gyerekek mesterien csinálják, már szinte tanítani kéne. Az anyukáknak, apukáknak biztos ismerős ez a mondat, amikor rászólnak gyermekükre, hogy a konnektorban nem kifizetődő vizes kézzel nyúlkálni, a krémet a szőnyegen kenegetni, a falra firkálni és még sorolhatnám. Majd erre jön a reakció: „Jó, anya, de én csak…” 

Ne is folytasd, drága gyermekem, mert világgá szaladok! 

Ajánlott cikkek