Kevés a levegő, gombóc a torokban, kiver a hideg verejték, szürreális minden. Próbálok levegőhöz jutni, de szokatlanul forró, hirtelen abban is kételkedni kezdek, hogy a légcsövem létezik, mert csak egy húscafatnak érzem, ami fekszik bennem. Pánikrohamom van. Megint.
A pánikroham gyakorlatilag bárkivel előfordulhat. Elég hozzá valamilyen trauma, vizsgaidőszak, stresszes élet, megterhelő életvitel. Általában váratlanul tör rá az emberre, lehet enyhébb lefolyású, egészen a durvább rohamokig, mikor sírás közepette pánikol az ember.
Nem túl kellemes, de együtt lehet élni vele, lehet ellene küzdeni, és vannak stratégiák, melyek megkönnyítik ezeket az időszakokat.
Íme néhány jó tanács pánikrohamosoktól, akik már tudják, mi a dörgés.
Nekem a pánikroham olyan, mint egy belső csengő. Figyelmeztet, hogy valami nincs rendben az életemben, még ha én úgy is érzem, hogy minden stimmel. Akkor általában változtatok, utána a rohamok is fokozatosan ritkulnak.
Levegő, levegő, levegő. Bármennyire is úgy érzem, hogy nincs levegő körülöttem, attól még nagy lélegzeteket veszek. Kifejlesztettem pár légzéstechnikát, ami lenyugtat. Mindig van nálam víz is, így azt is kortyolgatom. Az a jó, ha hideg, mert az észhez térít.
Amikor jön a rosszullét, váratlan helyzetbe sodrom magam. Elkezdek beszélgetni a mellettem állóval, mert a nem várt történések megszakítják a rohamot. Erre úgy jöttem rá, hogy egyszer pánikolás közben durván nekem jött valaki, és annyira kiakadtam, hogy elfelejtettem pánikolni. Persze nem mindig jön be, de ha úgy érzem, jó ötlet, bevállalom.
Csak azért is metrózom. Annak idején ott lettem először rosszul, és tudom, hogy egy-egy roham után mások nem mennek az aluljáró közelébe se. De én megteszem. Nem hagyom, hogy a félelmeim korlátozzák az életem, még ha olykor nehéz is egy-egy helyzet. Van, hogy az utazás elején kerülget a roham, de ha legyűröm, elmúlik.
Elkezdtem jógázni és meditálni. Olyan dolgokat csinálni, amik kikapcsolnak és amiket szeretek. Nem rögtön, de segített. Amikor kezdek rosszul lenni, azt szoktam csinálni, hogy a padlóra nézek vagy egy pontra magamon, hogy ne érzékeljem a környezet mozgását. Az néha jobban kihozza nálam a halálfélelmet. Az is segít, ha a testemre koncentrálok. Befeszítem a combom például. Az inger eltereli a figyelmem.
Nektek mi segít? Meséljétek el a tapasztalataitokat nekünk, vagy írjátok meg a történeteteket!
Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett.
