Trend

Divattipp hűvös nyári reggelre: sálakat a nyakba!

Amikor nyáron nincs kánikula (hál' istennek vagy sajnos), azon agyalhatunk, mit vegyük fel, hogy mégis nyáriasak maradjunk, de azért ne fagyjunk meg.
vous - 2015.07.10.
Divattipp hűvös nyári reggelre: sálakat a nyakba!

A NORIE Team stylistja szerencsére segítségünkre van, hiszen mint mindig, a Facebook-oldalán most is szuper szettel rukkolt elő, ilyen időre is. Azt javasolja, hogy nyugodtan vegyük elő a sálakat (nem a télieket), és stólaként hordjuk. Nagyon szuperek lehetnek az ingruhák is, amiket most tényleg kihasználhatunk, hiszen elfér alattuk a nadrág. Önmagukban, sajnos, megvan az a hátrányuk, hogy hajlamosak többet mutatni, mint kellene.

Ha az ingruha mellett döntötök, érdemes egy övvel feldobnotok, még akkor is, ha nincs bújtatója, mert így csinosabb lesz. Persze amelyik ruha önmagában is karcsúsított, vagy van a derékrészénél bevarrás, annál felejtsétek el az övet. A piros rúzs sem hiányozhat a szettből.

.

A NORIE TEAM stylistja: Nyaka Dóra

Varrónő édesanya mellett, mióta az eszemet tudom, stylist szeretnék lenni. Főiskola után fél évig éltem Londonban, rájöttem, hogy nekem ezt kell csinálnom. 2014 eleje óta dolgozom stylistként. A Sanoma Média Akadémián sajátítottam el a szakma rejtelmeit, dolgoztam a Nők Lapjával, az angol Evolve magazinnal és a Dolly by Le Petit Tom Hungaryval. A Norie Teamet és a Szépítőket erősítem stylistként, legjobban az átalakításokat szeretem.

Köszönjük, Dóri, a remek tippet!

Ajánlott cikkek