Világ

Hétköznapi dolgok, amiket a véletlennek köszönhetünk

Nem majszolnánk chipset a tévé előtt, s azt nem öblítenénk le kólával, majd nem tudnánk begyújtani a kandallót, hogy elé heveredjünk és beadjuk kedvesünknek a Viagrát, hogy aztán összebújjunk vele. Szuper esti program lenne, nem igaz? (Na jó, a Viagrára remélem, nem lesz szükség.) Azonban csupán a véletlennek köszönhetjük, hogy ezeket megtehetjük.
vous - 2015.07.08.
Hétköznapi dolgok, amiket a véletlennek köszönhetünk

Olyan hétköznapi dolgokat hoztam nektek, amiket nem akartak feltalálni, sőt, még a „fasorban sem voltak.” Persze nehéz elrugaszkodnunk, hiszen tényleg elképzelhetetlen lenne az élet nélkülük. De a jó hír, hogy nem is kell nélkülöznünk őket, mert a sors úgy akarta, hogy beépüljenek a mindennapjainkba. Íme:

Chips

Az ízletes, mennyei, ám bűnös finomság egy igen szerencsétlen (nekünk inkább szerencsés) esetnek köszönhető. Hál’ istennek egy gazdag ficsúr kellő mértékben felpaprikázta az afroamerikai séfet, George „Speck” Crumot. A túlbuzgó vendégnek sosem volt elég vékony a sült krumpli. George gondolt egyet, leheletvékonyra szeletelte a burgonyákat, és olyan vastagon sózta, hogy még a könnye is kicsordult. Nagy megdöbbenésére a kekeckedő vendég imádta és az étterem specialitása lett. Voilá, sült krumpli!

Gyufa

Problémás lehetett a tűzgyújtás az 1800-as évek előtt, ugyanis csak a század közepén találták fel a gyufát. Egy John Walker nevű brit gyógyszerész az egyik keverő alkatrészén észrevett egy kis szennyeződést. Le akarta tisztítani, és amikor hozzádörzsölte egy kartonlaphoz, szikra keletkezett. Leleményes volt a mi Johnunk, ugyanis rájött, hogy ebben nagy biznisz lehet, csupán nem volt elég körültekintő, így elfelejtette szabadalmaztatni a találmányát. A mi büszkeségünk, Irinyi János viszont az akkor már sokak által használatos eszközt tökéletesítette tovább, és megalkotta a zajtalan és robbanásmentes gyufát, amit aztán 1836-ban be is jegyeztetett. Mert ő ezt is jobban csinálta.

Kóla

Ugye, biztosak vagytok benne, hogy egy amerikai találmányról beszélünk? Nos, ha nagyon pontosak akarunk lenni, igazából francia. Itt született meg ugyanis a világ első cocawine-ja, egy kokacserjés, alkoholos ital. Élénkítő hatása miatt gyógyszerként is alkalmazták, és nem telt sok időbe, míg eljutott a híre a tengerentúlra. John Stith Pemberton, egy egyszerű patikus kikeverte a sajátját, ami nem tartalmazott mást, mint kokacserjét és bort. Szerencsétlenségére nem sokkal később beköszöntött a szesztilalom, így újra kellett gondolni a „koktélját”. Nem esett kétségbe, elkészítette az alkoholmentes változatot, amelybe már kóladiót és karamellt is csempészett. Ő sem volt a helyzet magaslatán, több embernek is eladta a receptjét, így hatalmas perek folytak, hogy kié is a kóla. Az áttörést egyébként a palackozás hozta meg, amelyhez már semmi köze nem volt Pembertonnak.

Mikró

Forrás:
stocksnap.io/Angel Acevedo

Percey Spencernek esze ágában sem volt feltalálni a mikrohullámú sütőt. Egy nagyon komoly hadi fegyveren dolgozott, miközben észrevette, hogy elolvadt a csoki a zsebében. Meg is bízták, hogy kísérletezzen a jelenséggel. Rájött, hogy a radar által kibocsátott hullámok olvasztották meg a csokoládéját. Az első étel, amit ezzel a módszerrel készítettek el, a pattogatott kukorica volt. Hát nem szuper?

Viagra

Eredetileg szívbetegeken segített volna, azonban mikor a tesztalanyok beszámoltak a mellékhatásokról, jött a döbbenet: máshová szállította a vért, mint ahová eredetileg kellett volna. Fogalmazzunk úgy, hogy pár arasznyival lejjebb. A csodatévő kis kék pirula pedig elindult világhódító útjára…
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.