vouskihívás

Ti elmennétek pizsamában dolgozni? Én megtettem! Ti elmennétek pizsamában dolgozni? Én megtettem!
vous - 2017.02.02.

Szerkesztőségünk imádja a kihívásokat: volt már, aki a kávéról mondott le egy hétig, de olyan is akadt, aki a sminkcuccait tette félre egy darabig. 7alvó napunkon egyértelmű volt, hogy végre egy pizsamás kihívás veszi kezdetét, de nem úgy, ahogy gondolnátok. A feladat nem merült ki az alvásban, főszerkesztőnk, Eszter kérésére „játszottam” egyet a hétköznapi és az alvós ruháimmal. Nézzétek meg a végeredményt! 

Van élet a feketén túl is? Nem voltam benne biztos, úgyhogy kipróbáltam Van élet a feketén túl is? Nem voltam benne biztos, úgyhogy kipróbáltam
vous - 2017.01.19.

Reggelivel induló napok, felnőttbalett, panaszmentes hét, alkoholtilalom – pár dolog, amit mi, VOUS-lányok több-kevesebb sikerrel már kipróbáltunk, hogy megnézzük, tényleg a komfortzónán kívül kezdődik-e az élet. Hogy ezúttal mit kerestünk a határainkon túl? Színeket. Én, a szerkesztőség hollója félretettem a fekete ruháimat egy hétre.

Férfiingből női ruha? Simán! – Kipróbáltam a neten keringő trükköket Férfiingből női ruha? Simán! – Kipróbáltam a neten keringő trükköket
vous - 2016.11.20.

Az internet sötét és kevésbé sötét bugyrai telis-tele vannak kreatív ötletekkel. Sokszor csak néhány hozzávalóból szuper lakásdekort, ruhát vagy kiegészítőt készíthetünk. Bevallom: évek óta szemezgettem a jól ismert „férfiingből női ruhát”-trükkökkel, de sosem hittem, hogy a végeredmény valóban jól tudna mutatni. Tévedtem! Egy kis kreativitással, türelemmel és néhány DIY-videó segítségével tényleg szuper szettek születhetnek. Ha most hozzám hasonlóan ti is szkeptikusan rázzátok a fejeteket, tartsatok velem! 

Kipróbáltam egy igazi pasis munkát: egy órára szobafestőnek álltam Kipróbáltam egy igazi pasis munkát: egy órára szobafestőnek álltam
vous - 2016.11.20.

Szobafestő és mázoló. Lefogadom, ha ezt kimondom, szinte kivétel nélkül mindenkinek egy férfi ugrik be, aki létrán állva festegeti a szobát. Na de miért ne dolgozhatna festőként egy nő? Miért ne dolgozhatnék festőként én? És ez nem csak költői kérdés, élesben is feltettem egy kedves festő ismerősömnek, Zolinak, aki éppen az albérletünk falait próbálja széppé varázsolni.

Ugyanazokat a ruhákat viseltem 10 napig, és túléltem Ugyanazokat a ruhákat viseltem 10 napig, és túléltem
vous - 2016.11.17.

A fenntartható divattal foglalkozó külföldi bloggerek egyik kedvenc gardróbkihívása volt az utóbbi időben a 10 x 10 Challenge: ugyanazt a 10 ruhadarabot viselni 10 napig. Azt vallják, a kevesebb több. Kipróbáltam, és – valószínűleg sejtitek – túléltem.

Kihívás elfogadva, Mrs. Firth! Bebizonyítom, alkalmi ruhát is lehet harmincszor viselni a hétköznapokon Kihívás elfogadva, Mrs. Firth! Bebizonyítom, alkalmi ruhát is lehet harmincszor viselni a hétköznapokon
vous - 2016.10.11.

Emlékeztek még, milyen ruhát vásároltatok magatoknak legutóbb? Őszintén! Tudjátok, hol vettétek, milyen alkalomból, mennyibe került? És mikor volt rajtatok utoljára? Volt már rajtatok egyáltalán? Fontos kérdések ezek is, de nem ez a legfontosabb, amikor ruhavásárlásra adjátok a fejeteket. Legalábbis Colin Firth brit színész felesége szerint biztosan nem.

A „kondis Béla” jelenség, avagy miért szapuljuk annyit a kondisokat? A „kondis Béla” jelenség, avagy miért szapuljuk annyit a kondisokat?
vous - 2016.10.11.

„Szevasz, papa, mi van veled? Te még mindig gyúrsz? Azt hittem, ebből már rég kinőttél!” – belegondoltatok már, miért nézzük le folyton a kondisokat? Van egy-két híresen unintelligens celeb gyerek, de ők nem a mindenki. Ez a milliódolláros kérdés. Mióta rendszeresen megfordulok a konditeremben, erre keresem a választ.

Fél éve nemet mondtam a fast fashion márkákra – elárulom, hogyan változott az életem Fél éve nemet mondtam a fast fashion márkákra – elárulom, hogyan változott az életem
vous - 2016.09.15.

Eddig csak egyetlenegyszer botlottam meg az eddig eltelt fél év alatt. Annyira nem bírtam magammal az első komoly futóversenyem előtt, hogy gyorsan vettem egy csajos, simlis futósapkát. Rémesen áll, de higgyétek el, ez a legkisebb baj. Sokkal nagyobb gond ennél, hogy Kínában gyártották, ki tudja, milyen körülmények között. Miért fontos ez? Mert jó fél évvel ezelőtt eldöntöttem, elég volt a fast fashion márkákból, a divatipar kizsákmányolásából, a fenntartható divat mellett teszem le a voksomat.