Külföldi tanulás? Erre készülj fel anyagilag, mielőtt belevágsz
Erasmusos hallgatóként egy félévet külföldön eltölteni sokak számára igencsak vonzó, ám sok esetben csak elméleti síkon megvalósuló vágy, mondván, hogy egy külföldi félév túl drága lenne. Becsapni senkit nem akarunk, hiszen tényleg jár anyagi vonzattal egy ilyen elhatározás, ez nem jelenti azonban azt, hogy csak a felső tízezer engedhetné meg magának.
Ezért érte meg egy időre elhagyni a hazámat
Ha valaha eljátszottál a gondolattal, hogy egy félévet egy külföldi egyetem hallgatójaként tölts, akkor ez egy jel, hogy ne habozz tovább! Erasmusszal külföldre menni egy félévre fiatalok sokaságának bakancslistás, a nagy tervek azonban sokszor csupán tervek maradnak - melós pályázási folyamat, Covid vagy éppen szimpla utolsó pillanatban beálló para riasztja vissza a delikvenst valami olyasmitől, amelynek potenciálisan élethosszig tartó hatásai lennének - íme néhány, amiről nem érdemes elszalasztanod!
Óvatosabban, más céllal, de közel ugyanannyit utazunk, mint a Covid-19 előtt
A járvány alapjaiban változtatta meg a magyar lakosság utazással és üdüléssel kapcsolatos fogyasztói preferenciáit és szokásait. Az igény továbbra is megmaradt, csak már másként, máshová és másért utazunk – állapítja meg a Budapesti Metropolitan Egyetem tanárai és hallgatói által készített kutatás.
Gyűlölök utazni. Egyedül vagyok ezzel?
Tudom, hogy másoknak izgalmas egy külföldi utazás, és élvezik, hogy új helyeket fedeznek fel, én azonban úgy látom, hogy az egész csak idő- és pénzpocsékolás, emellett pedig nincs kedvem turisták tömkelegén átverekednem magam, hogy egy tökéletes fotót lőjek magamról.
Nyaralni szeretnék, de egyik barátnőm sem jönne el velem
Még általánosban ismertem meg a két legjobb barátnőmet. Mindent együtt csináltunk, mégis, a húszas éveink végén képtelenek vagyunk megszervezni egy igazi csajos nyaralást.
Utazni szeretnétek? Íme Európa top 7 helye a Lonely Planet szerint
Ha még nem döntöttétek el, hova utaztok idén, nagy segítség lehet a Lonely Planet egyik listája. Az úti könyveiről ismert kiadó 7 európai úti célja közé Albánia és Koszovó is bekerültek.
Milyen kabinbőröndöt válasszunk?
A repülőgépekre felvihető kézipoggyászok és kabinbőröndök méretei gyakran légitársaságonként változnak. A méret és a súly mellett azonban számos egyéb szempontot is érdemes figyelembe venni utazótáska vásárlása során.
Romantikus városok a világ körül (és Párizs nincs is közöttük!)
Olyan jó dolog elbújni világ szeme elől a szerelmünkkel egy kicsit, legyen szó akár egy hosszú hétvégéről, akár egy kéthetes utazásról. Ha unjátok már a “szokásos” romantikus kínálatot, és valami újra vágytok Párizs helyett, íme egy lista azokról a városokról, ahová érdemes ellátogatni a kedvesetekkel egy kicsit kettesben, szerelmesen. Szűk kis utcák, romantikus éttermek, meghitt pillanatok. Mi már most indulnánk!