Ti is észrevettétek már, hogy akadnak olyan napok, amikor nemcsak 1-2, hanem akár 5-6 ismerősötök is éppen a szülinapját ünnepli? Egy felmérés most kiderítette, melyik hónapban és pontosan melyik napon tetőzik ez a leginkább!
Az énekesnő egy igazán sikeres turnéval a háta mögött döntött úgy, hogy végre megünnepli a születésnapját. Ennek helyszínéül Olaszországot választotta, ahol JAY-Z-vel együtt töltenek el egy kis időt. A sztárpár Szardínián pihen éppen, mi meg mutatunk erről nektek néhány képet!
Hamarosan itt a 90. Oscar-gála: magyar időszerint hétfőre virradóan rendezik meg az év legnagyobb vörös szőnyeges eseményét. A díjak átadása, és a gyönyörű ruhák mellett természetesen az ünneplés is nagy hangsúlyt kapt. Görgessetek lejjebb és csekkoljátok, mivel koccintanak az Oscar-gálán!
Mindenki úgy várja az óév utolsó napját, mint a Messiást. De tegyétek a szívetekre a kezeteket: tényleg élvezitek a szilveszteri bulikat, vagy csak azért mentek minden évben, hogy ne nézzenek rátok ferde szemmel, hogy otthon ültök helyette? Én az utóbbi kategóriához tartozom...
A Valentin-napról mindenkinek megvan a saját véleménye, valaki ki nem hagyná ezt az „ünnepet” az életéből, míg más elcsépeltnek, nyálasnak tartja, és azt mondja – amiben igaza is van –, nem csak az év ezen napján kell szeretni és odafigyelni a párunkra. Nálunk, a szerkesztőségen belül is eltérnek a nézetek, de azért abban talán egyetértünk, hogy újságírók lévén szeretjük megnézni, az ismert emberek és párok miként töltötték február 14. napját.
Az újév érkezését minden országban hasonló örömmel és bulival ünneplik az emberek, bár közel sem egy időben. Amíg mi javában készülődtünk, addigra Sydney-ben kibulizták magukat, mire pedig ágyba kerültünk, New Yorkban csaptak lázas ünneplésbe. Időeltolódás ide vagy oda, jókedv, tűzijáték és pezsgő mindenhol volt. Íme, így ünnepelte a világ 2017-et!
Gondoltátok volna, hogy a világ legidősebb embere három évszázadban is élt? Emma Morano még az 1800-as évek végén született, és tegnap ünnepelte 117. születésnapját!
Pár hete volt a 30. születésnapom, így ennek az élménye még nagyon friss. Ezért is dobtam be ötletnek, hogy jó lenne egy kontrasztos cikket írni arról, hogyan ünnepeljük a 20. és hogyan a 30. születésnapunkat. Mert bizony nagyon más élethelyzetbe kerül(het) az ember a kettő közötti tíz év alatt...