Azt hiszem, hallássérültként az élet legmegfejthetetlenebb titka számomra az, hogy az emberek miért lógnak annyit a telefonon. Nyilván azért izgat engem ez annyira, mert én nem tudok telefonálni, így számomra tök furcsa, hogy az emberek tömegközlekedésen is fél kézzel kapaszkodnak, a másikkal telefonálnak. Nem két percig, hanem félórákat.
Karácsony környékén nemcsak Budapesten, hanem az ország minden pontján fényárban úsznak a városok. Ilyenkor pedig még a tömegközlekedés sem ússza meg a karácsonyi dekort; a Fényvillamos mellett idén is útra kel a Fénytroli, de csak egyetlen alkalommal.
Újabb metrós reggelre ébredtünk! Nem jár a 3-as metró a Deák és az Árpád híd között.
Jelentősen felborította a reggelét a 2-es metró azoknak, akik az Örs vezér tere megállótól akartak a Déli pályaudvar felé tartani. Ugyanis két szerelvény összeütközött, így a Puskás Ferenc Stadionig pótlóbuszra kellett szállni. Most kiderült, mikor állhat vissza a normál kerékvágásba a forgalom.
Most, hogy rendszeresen, mindennap utazom a metrón, mikor pedig már végigpörgettem a Facebookot és megnéztem az összes cicás videót az Instán, elteszem a telefonomat, és nézelődöm. Ilyenkor egy csomó érdekes dologot látok, tapasztalok.
Ha vonattal közlekedtek, ne lepdődjetek meg, ha hétfő reggel nem fog majd olyan könnyen menni a közlekedés. A Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen vonalon késnek a vonatok.
Be kell vallanom, hogy a jól bevált útvonalakon jól boldogulok, és eltalálok nagyjából mindenhová, de vannak helyzetek, amikor minden tájékozódási készségem csődöt mond. Ilyenkor elindulhatok otthonról másfél órával előbb, akkor is elkések, olyan banális okokból, mint hogy rossz buszra szállok fel, nem találom a megállót, elbambulok, túlmegyek.
Biztos ti is tudnátok mesélni olyan furcsa történetet, ami tömegközlekedési eszközön esett meg veletek. Például egy tavaszi délutánon, miután egy idős hölgy felszállt a buszra, elhagyva minden udvarias formaságot, nemes egyszerűséggel rám ült. Nálam eddig ez volt az etalon, de az alábbi New York-i történeteket olvasva elmerenghetünk azon, hogy milyen atrocitások érnek minket is naponta a buszon, villamoson, metrón.