A legtöbb fiatalkorban lévő nő nem a legnagyobb jókedvéből csinál terhességi tesztet. Éppen ezért amellett, hogy valószínűleg szétvet bennünket az ideg, ameddig meg nem jelenik a megfelelő színű csík, a legtöbb gondolatunkat ez idő alatt magunkban tartjuk. Pedig több mint valószínű, hogy sok félelmünk ilyenkor minden nőtársunknak ismerős! Melyek is ezek? Mondjuk is!
Egy éve voltunk házasok a férjemmel, amikor eldöntöttük, hogy bővíteni szeretnénk a családunkat. Sosem idegenkedtünk a gyermekvállalás gondolatától, én pedig már tinikorom óta tudtam, hogy ha egyszer teherbe esek, akkor biztosan kislányt szülök majd. Nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat…
Nem tudom, mások hogy vannak vele, én viszont kellemetlenül érzem magam akkor, amikor terhességi tesztet kell vennem. Nem szeretnék gyereket, emiatt sokszor szaladtam már a boltba, akár akkor is, amikor csak pár napot késett a menstruációm.
Még tini voltam, amikor eldöntöttem, nem lesz gyerekem. Tudtam, hogy nem nekem való, és féltem, hogy egyedül maradok vele. Nem bízom a férfiakban annyira, hogy bárkinek is szüljek, emellett pedig magamban sem, hogy képes lennék felnevelni egy gyereket. A baj mégis megtörtént.
A celebmami egy nagyon édes fotót tett közzé Instagram-oldalán.
Ha arra gyanakszol, hogy babát vársz, elmész a patikába vagy a drogériába, vásárolsz néhány terhességi tesztet, és pár perc múlva már tudod is az eredményt. Ha nagyon biztosra akarsz menni, vérvizsgálatot csináltatsz a nőgyógyászoddal, s még aznap kiderül, várandós vagy-e. Nos, ez fél évszázaddal ezelőtt sokkal bonyolultabb procedúra volt.
Még mindig nem tudjuk eldönteni, hogy az IKEA legújabb reklámja baromi jó húzás volt, vagy egy kissé morbid. A (bizonyítottan) terhes nőket célozza meg a cég, és arra búzdítja őket, hogy vegyenek akciósan babaágyat.
A terhesség – őasanyaság ide vagy oda – sok nőből kiváltja a sikítófrászt. Szerintem fontos, hogy beszéljünk ezekről a félelmekről, mert egyrészt léteznek, másrészt nincs annál jobb gyógyszer a félelemre, ha nyíltan beszélhetünk róla.