Szórakozóhelyeken mindenki táncol. Van, akinek jobban megy, másoknak kevésbé. De egészen más tészta, amikor profi táncosokat nézünk. Most olyan képeket hoztam nektek erről a mozgásformáról, hogy még a lélegzetetek is el fog állni!
Obama idén is kitett magáért, már ami a halloweeni mókát illeti: az amerikai elnök cukiskodott, vicceket tolt és Michael Jackson Thriller című számára táncolt a Fehér Ház október 31-i ünnepségén. Kell ennél több?
Ha hétvége, akkor takarítás. Én legalábbis hétvégente szoktam megejteni ezt a nem túl kellemes procedúrát, hiszen ilyenkor van időm alaposan kitakarítani a lakást. Kiskoromban, miközben anyukám takarított, végig mulatós zenéket hallgattunk, így igazán feldobtuk a házimunkát. Ezt a hagyományt és is folytattam, azonban ennél sokkal kreatívabb takarításra bukkantam.
„A hasunk mellett egy másik testrészünket is iszonyatosan megdolgoztattuk” – Meglepő tapasztalatok egy hastáncóráról
Mindig is csodáltam a hastáncosokat – számomra rejtély volt, hogy tudják csak és kizárólag egyetlen testrészüket mozgatni. Árad belőlük valami misztikusság, emellett kecsesség, finomság, és persze elképesztő nőiesség is. Mivel a mai napunk témája a Szulejmán, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy kicsit elkalandozzak a török táncok varázslatos világába, amiben Stark Melinda, a Chandani Hastánc és Mozgásstúdió alapítója volt a segítségemre.
Egy életerős lány történetét hoztuk most el nektek, aki nem mondott le az álmairól, kerüljön ez bármibe is. Esete mindenki számára példamutató lehet, mert küzdött a céljaiért, még akkor is, amikor 9 éves korában amputálni kellett a lábát. Mára balerina lett belőle.
Az vitathatatlan, hogy Britney Spears úgy táncol, ahogy senki. Mozdulatait ezer közül is felismernénk. De mit szólnátok hozzá, ha személyesen tartana nektek táncórát? Ez az álom pár kislány számára most valóra vált. Nézzétek csak, milyen cuki tánctanár lett az énekesnőből!
Sok mindent hallottunk és láttunk már, nehéz meglepni minket. Na de az, hogy a juhok is megkergülnek, ha zenét hallgatnak...Ha eddig nem láttatok még magukat riszáló birkákat, ezt ne hagyjátok ki!
Emlékeztek Taylor Swift nagy slágerére, a Shake it Offra? Remélem, hogy igen, hisz a klipjéből egy zseniális paródia készült. Ráadásul nem is akárki szerepel benne, hanem egy 80 éves néni (!) utánozta le a videoklipet!