A negyvenhat éves színésznő éveket tagadhatna le, olyan formában van!
A Született feleségek-ből ismert Felicity Huffman épp 14 napos börtönbüntetését tölti, azt is tudjuk, hogy milyen körülmények között. Ötkor kell kelnie, és csak hétvégenként látogathatják, de mivel tölti a napjait?
Noha Eva Longoria most főként júniusban született kisbabájával van elfoglalva, azért interjúkat is ad néha. És hát ilyenkor – mint most az ABC csatorna élő bejelentkezésében – a Született feleségekről is szó esik.
Szerintem nem vagyunk azzal egyedül, hogy egy „kicsit meghaltunk”, amikor véget ért a Született feleségek. Nos, bánkodni kár, már csak azért is, mert befutott a nosztalgia vonat.
Szinte napra pontosan 13 éves a Született feleségek. Amerikában 2004. október 4-én kezdték vetíteni a sorozatot, míg nálunk egy évvel később, 2005. október 26-án került a TV2 képernyőjére. Mivel nosztalgikus hangulatban vagyok és amúgy a nap témánk a Született feleségek (teljesen véletlenül), így gondoltam, készítek nektek egy nagyon nehéz tesztet a sorozatról!
Most tuti azt gondoljátok magatokban, hogy nem is, mert Gabrielle Solis a legjobb Született feleség. Tény, a második hely mindenképpen őt illeti, azonban Susan Mayer karaktere az, amivel egy hétköznapi nő igazán tud azonosulni. Engedjétek, hogy meggyőzzelek titeket!
Egyik kedvenc sorozatunk, a Született feleségek már négy éve véget ért, azonban a mai napig használjuk a legendává vált idézeteket, beszólásokat, különösen egy feleség dumáit, Gabrielle Solisét.
Ha azt hittétek, már rég véget ért a Született feleségek-láz, nagyon tévedtek. Emlékeztek még Gabrielle Solis dundi kislányára, Juanita Solisra? Kész nő lett a kislányból.