Amennyire nem vártuk a Harry Potter végét, annyira várjuk A szépség és a szörnyeteg című film premierjét. Hogy miért épp e kettőt állítottam most párhuzamba? Rögtön kiderül!
Láttunk már egy-két előzetest a legújabb A szépség és a szörnyeteg filmből, de a hivatalos végleges verzió még nem jött ki. Egészen eddig. Készüljetek lélekben, mert hamarosan debütál a mozikban!
Ismét a '90-es években érezhetjük magunkat, ugyanis kiderült, hogy a hamarosan a mozikba kerülő A szépség és a szörnyeteg egyik betétdalát Celine Dion fogja énekelni. Nektek is déjà vutök van?
Emma Watson a Kaliforniai álomban? Ryan Gosling a Szépség és a szörnyetegben? Teljesen úgy hangzik, mintha egy másik filmes univerzumról beszélnénk, pedig majdnem így történt!
Eddig sem volt ritka, hogy Disney-hercegnőkről mintázott babákat lássunk a boltban, így pedig csak idők kérdése volt, mikor készül el az Emma Watson-féle Belle Barbie. A végeredmény azonban nem olyan, mint amilyenre számítottunk volna.
Már nincs sok hátra az új év egyik legjobban várt filmjéig, és bár az első előzetesek tökéletesek voltak kedvcsinálónak, azért kíváncsiak voltunk, vajon hogyan énekel Emma Watson Belle szerepébe bújva. Most végre ez is kiderült!
A szépség és a szörnyeteg-láz a tetőfokára hágott! Mivel a mese élőszereplős változata tavasszal lesz látható a mozikban, a rajongók már tűkön ülnek és alig várják, hogy láthassák a Disney-mesét film formátumban is. Azonban addig is be kell érniük ezekkel a gyönyörű A szépség és a szörnyeteg inspirálta manikűrökkel!
Nemcsak mi, itt a szerkesztőségben, hanem az egész világ tűkön ül, hogy láthassuk A Szépség és a szörnyeteg új változatát, Emma Watsonnal a főszerepben. De vajon miért várjuk annyira, amikor már kívülről tudjuk a történetet?