Egyéb kategória

Ilyen csodálatosan énekel Emma Watson A Szépség és a Szörnyeteg új felvételén

Már nincs sok hátra az új év egyik legjobban várt filmjéig, és bár az első előzetesek tökéletesek voltak kedvcsinálónak, azért kíváncsiak voltunk, vajon hogyan énekel Emma Watson Belle szerepébe bújva. Most végre ez is kiderült!

vous - 2017.01.02.
Ilyen csodálatosan énekel Emma Watson A Szépség és a Szörnyeteg új felvételén

2017-ben csak úgy váltják egymást a szuper filmek a moziban, március 17-én pedig végre megnézhetjük, milyen lesz a mozivásznon gyerekkorunk egyik kedvenc Disney-meséje. Az előzetesből már megtudtuk, hogyan néznek ki a szereplők, és egy korábbi cikkben azt is összevetettük, milyen hasonlóságok vannak az új és a régi verzió között.

A készítők viszont arra különösen odafigyeltek, hogy ne derüljön ki túlságosan hamar, milyenek lesznek a dalok Emma Watson előadásában. Most viszont a hivatalos Twitter-oldalukon megosztottak egy hangfelvételt, amibe ti is belehallgathattok – de előre szólunk, így csak még inkább várni fogjátok a premiert.

Objektum doboz

Most komolyan, van bármi, amihez nem ért Emma?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.