Tudtátok, hogy jobb bármilyen vírusos megbetegedés után kidobni egy bizony sminkterméket? Ha eddig ezt nem tettétek, a cikk után garantáltan meg fogjátok tenni!
Be kell vallanom, nagyon későn kezdtem sminkelni magam. Egyszerűen nem érdekelt a dolog. Aztán amikor találkoztam a VOUS egykori sminkesével, Pádár Dettivel és munkáival, valahogy minden megváltozott. Persze, kellett hozzá az is, hogy én is fel akarjam fedezni az arcaimat.
Minden nap sminkeltek? Naponta hány percet? Minden sminkeszközötöket használjátok is, vagy csak gyűjtögetitek őket? Melyiktől kellene megválnotok vajon, és melyiket használhatnátok izgalmasabban? Ahhoz, hogy ezeket megtudjam, elmentem egy sminktanácsadásra, ahol nemcsak a neszesszeremet néztük át, hanem elkészítettünk az eszközeimmel egy álomsminket is. (Sőt, egy korrektorral is gazdagabb vagyok, azóta ez az aranyszerszámom, amit csak imádni lehet.)
Ó, azok a '90-es évek! Emlékszem még, hogy akkoriban az összes sminkem – mindegy, hogy alapozó volt, szemhéjfesték vagy más – csillogott. Matt hatás? Ugyan már! Kifejezetten olyan testpermetem is volt, aminek az volt a dolga, hogy csillámpónivá változtasson a csillogó porszemeivel.
Jó hír, hogy hamarosan ti is igazi Holdtündérnek érezhetitek magatokat, elkészült ugyanis a Sailor Moon sminkpaletta!
Ha nyár, akkor jöhetnek a vízálló sminktermékek, a könnyebb textúrájú krémek, bár én pár évnyi tapasztalat után azt vallom, hogy a nyár a sminkmentes arcé. Egyszerűen fárasztó az elfolyó sminket korrigálni, ellenőrizni, ráadásul a natúr arcotok is a tiétek, szeressétek! Mindenesetre összefoglaltam, melyek azok a jelenségek, amelyek miatt felhagytam a rendszeres nyári sminkeléssel.