Nem kell sokat változtatnotok ahhoz, hogy az egészséges életmód útjára lépjetek. Mindössze napi 30 perc séta már csodákra képes!
Hogy igazán megismerhessünk valakit, addig évek is eltelhetnek, de van néhány árulkodó jel, amiből következtetni lehet arra, milyen emberrel állunk szemben. Ilyen például az is, hogyan közlekedünk az utcán.
Az elhagyott Lipótmező: erre számíthattok, ha bementek
Már több mint 30 ezer ember jelzett vissza arra az eseményre, aminek keretein belül a szervező azt ígéri, bolyongani lehet az elhagyott tébolydában, a Lipótmezőn. Még az is kérdéses, hogy egyáltalán tényleg be lehet-e majd menni, az pedig egészen biztos, hogy ennyi ember nem tud egyszerre részt venni ezen. Éppen ezért most hoztam nektek egy kis virtuális sétát, hogy ha nem juttok be, akkor is legyen elképzelésetek arról, mi volt/van a Lipótmezőn.
Csinosan, jókedvűen sétálunk az utcán. Elhaladunk egy építkezés mellett, ahol kevésbé vonzó férfiak kemény fizikai munkát végeznek egy jobb cél érdekében. Ügyet sem vetünk rájuk, hiszen mindennapos dolog a városban éppúgy, mint ahogyan mi gyalog közlekedünk. Legalábbis mi nők így gondoljuk, aztán megkapjuk a szokásos beszólásokat és füttyögéseket.