Sosem hittem volna, hogy egy olyan egyszerű, néhány perces tevékenység, mint a naplózás megváltoztathatja egy ember életét, de így történt. Boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, mint valaha, ezért mindenkinek csak javasolni tudom, hogy próbálja ki ezt a módszert!
Hogy hogyan hajtjuk álomra a fejünket, az igenis nagyban befolyásolja, hogy milyen lesz az alvás, kipihenjük-e magunkat, vagy éppen nyugtalan lesz az álmunk. Íme néhány jótanács, amik közül érdemes legalább párat beiktatni az elalvás előtti rutinok közé. Vagy akár az összeset!
Hosszúra nyúlt az idei tél, pedig már jó lenne végleg szabadulni a nagykabátoktól. Talán most, hogy végre kacsintgat ránk a tavasz, van egy kis esélyünk újraéledni. Az arcbőrünk sincs ezzel másképp, neki is elege van, fakóbb, fáradtabb, kevesebbet voltunk friss levegőn, vagy ha mégis, és nem tettünk elég óvintézkedést, akkor a hideg bizony nem volt ránk túl jó hatással. De semmi vész, néhány remek tipp és hamar újra formába kerülhettek! Ha figyelmesen követitek a VOUS-t már tudjátok, hogy 21 napig kell valamit rendszeresen alkalmazni, hogy beépüljön a szokásaink közé. Kezdjük!
Vannak, akik szeretnek (és tudnak) korán kelni, mert akkor a leghatékonyabbak, mások inkább lustálkodnának, megint mások akár az egész napot is végig tudnák aludni, anélkül, hogy ettől lelkiismeret-furdalásuk lenne. Lassan, órákig is lehet készülődni, de akár 30 perc alatt is végezhetünk a reggeli rutinunkkal. Vajon melyik megoldás a jobb? Mutatjuk: ezek a sikeres emberek reggeli szokásai, vagyis így indulhat hatékonyabban a napunk.
Rengeteg cikk szól arról, hogy milyen reggeli rutinra van szükségünk ahhoz, hogy igazán produktív és hatékony napunk legyen – és valóban, nem mindegy, hogy hogyan indítjuk el a napunkat, hiszen ez az egész hangulatunkra és a munkavégzésünkre is rányomja a bélyegét. Szakértők szerint azonban minden reggeli rutinban egyetlenegy dolog a legfontosabb, ami rengeteget segíthet, hogy elinduljon a napunk: az, hogy megágyazzunk!
Mindig vannak kifogások arra, miért indul valakinek őrült módon a napja. Pedig ha tudatosak vagytok már reggel, képesek lesztek jobban kézben tartani az egész napot. Nem kell mást tennetek, mint körülbelül öt perccel korábban ébredni a szokásosnál, és a telefonnyomkodás helyett a következő három dolgot rutinná tenni.
Reggeli, kávé, haj, ruha, smink. A legtöbb nőnek minden napja így indul, a végződésben viszont sokunk rutinja eltér. Egy dolog mégis adott: a sminket mindig le kell mosni, de nem akárhogyan!