rendetlenség

Ezt a 3 dolgot azonnal tüntessétek el az asztalotokról, ha nem akartok boldogtalanok lenni!
vous - 2016.12.17.

Nem véletlenül hallottuk kiskorunkban annyiszor, hogy az íróasztalon mindig rendnek kell lennie. Igaz, akkor még a fegyelemre és a rendszeretetre való nevelés miatt hangoztatták a szüleink, mi pedig most a boldogságotok érdekében szólnánk pár szót. Nem értitek, hogy jön ez ide? Tekerjetek lejjebb!

Szétszórt lányok kézikönyve: így tartsatok rendet magatok körül a lakásban!
vous - 2016.10.16.

Legalább hetente egyszer megfogadom, hogy miután kitakarítom a szobámat, odafigyelek a rendre. Nem dobálom szanaszét a ruháimat, nem felejtem el kivinni a bögrémet, és a kukát leviszem, ha megtelt, ahelyett hogy jengát játszanék vele, és az utolsó pillanatig tuszkolom bele a szemetet. De a nagy lendület általában max 24 óráig tart, és gyanítom, nem én vagyok az egyetlen, aki így van ezzel. Azért nincs veszve a dolog; szerencsére akad néhány tipp, ami a magamfajta szétszórt lányoknak is segíthet megőrizni a rendet.

Rendetlenség van az íróasztalotokon? Akkor intelligensebbek vagytok a többieknél!
vous - 2016.09.10.

Nem tudom, hogy vagytok vele, de én nagyon kevés olyan embert ismerek, aki képes rendet tartani az íróasztalán. Ha belegondolok, életemben eddig szinte csak olyan íróasztalokat láttam, ahol a káosz az úr, egy tudományos kutatás pedig azt állítja, hogy ez nem is véletlen!

10 perc alatt vendégváró lakás a káoszból? Lehetséges!
vous - 2016.07.02.

Egész nap rohantatok, és estére vendégeket vártok? Hazaestek és még mindig mindkét kezetek tele van? Hogy lesz ebből egy vendégváró környezet, ráadásul 10 perc alatt? Higgyétek el, lehetséges!

Nincs többé páratlan zokni! – 8 tipp, hogy ne legyen káosz a szekrényetekben
vous - 2016.07.01.

Ismerős az érzés, hogy nem meritek kinyitni a szekrényeteket, mert valószínűleg rátok borulna egy tonna ruha? Kinyitjátok az ajtaját, és arra gondoltok, hogy ezt valakinek rendbe kéne tennie, de nem nektek, aztán inkább bezárjátok, merthogy ha megcsinálnátok, pár nap múlva a káosz ismét eluralkodna? Nos, a most következő 8 tuti tippel garantáltan állandó rend lesz nálatok!

Ti is képesek vagytok rendet tartani – eláruljuk, hogyan!
vous - 2016.05.16.
Ha ti is csodálattal vegyes féltékenységgel néztétek Monica Gellert a Jóbarátokban – és nem a szépségét irigyeltétek tőle, hanem azt, hogy milyen rendszerető, akkor ez a cikk nektek szól. A rendetlen emberek szinte képtelenek megérteni, hogy van valakinek annyi önkontrollja, hogy még a legfárasztóbb nap után se hagyja ott a ruháit a földön, vagy hogy képes még akkor is elmosogatni, mikor mindent úgy hagyni, ahogy van, sokkal kényelmesebb. Vagy mégsem?