Hálószobai problémák, amik miatt nem is kellene aggódnotok
Valljuk be, lányok, folyton aggódunk valami miatt, pedig néhány dolog nem ad erre okot. Például bizonyos hálószobai problémák miatt teljesen feleslegesen parázunk, legalábbis a terapeuták szerint.
Képtelen vagyok intim dolgokról beszélgetni a párommal
Mindig is úgy gondoltam, hogy a párkapcsolatok egyik legalapvetőbb építőeleme a felek közötti nyílt és őszinte kommunikáció. Számomra fontos, hogy mindent meg tudjak beszélni a párommal, az apróságoktól kezdve egészen a komoly dolgokig. Pontosabban fontos lenne, ha hajlandó volna rá…
A feleségem egy szemétláda az ágyban, és tehetetlen vagyok
Minden áldott nap végén, amikor elkezd alábukni a nap, elkezdek az éjszakára gondolni. Az álmatlan percekre, a szenvedésre, amit a feleségem mellett kell átélnem napnyugtától napkeltéig, és arra, hogy milyen tehetetlen vagyok ezzel szemben.
Nem bírom, hogy mindig mindent halogat, elhagyom!
Mindennél jobban szeretem a párom, de én ennél többet szeretnék, és félek, hogy soha nem fog megváltozni. Mindenre van kifogása, hogy miért nem vág bele, miért nem lép tovább. Nem tudok tovább együtt lenni vele, és ha nem lépek, akkor én is itt ragadok mellette.
Ultimátumot adott: Lefogyok vagy elhagy
Három éve voltunk együtt, amikor minden megváltozott. Egyik napról a másikra jelentette ki, hogy vagy lefogyok, vagy ennek itt és most vége. Sokkot kaptam.
A pasim sosem akar a szájával kényeztetni
Szerintem fontos, hogy a partnerek minden értelemben figyeljenek a másikra, és ugyanakkora mértékben törődjenek egymással. Sajnos a barátomról ez nem mondható el, számomra pedig kínos lenne ezzel az igénnyel előállni.
A pasim sosem figyel rám, mindig csak videojátékozik
Sosem gondoltam volna, hogy a videójátékok miatt fogok szakítani valakivel. Minden tökéletesen indult, majd pár hónappal később rá kellett jönnöm, hogy a pasim valójában nem is velem van párkapcsolatban, hanem a játékaival.
A legkegyetlenebb dolgok, amiket pasik mondtak lányoknak
Akármennyire is szerethetjük a másikat, néha becsúsznak olyan mondatok, amelyeket később megbánunk, de egy idő után el is felejtünk. Vannak azonban olyan dolgok, amelyek ha elhagyják az általunk szeretett személy száját, elgondolkodtatnak, hogy jó emberrel vagyunk-e együtt egyáltalán…