Mindig is úgy gondoltam, hogy a párkapcsolatok egyik legalapvetőbb építőeleme a felek közötti nyílt és őszinte kommunikáció. Számomra fontos, hogy mindent meg tudjak beszélni a párommal, az apróságoktól kezdve egészen a komoly dolgokig. Pontosabban fontos lenne, ha hajlandó volna rá…
Hozzá kell tennem, hogy nem vagyunk még túlságosan régóta együtt, körülbelül 6 hónapja kezdődött a kapcsolatunk. Komolyabb hangvételű beszélgetésekre eddig nem igazán került még sor, fokozatosan kerülünk egyre közelebb a másikhoz. A sors viszont úgy hozta, hogy egy igencsak kényelmetlen témát kellett megvitatnunk.
Tinikorban mindenkinek kellemetlen az intimitásról, vagy az együttlétekről beszélnie, ami teljesen érthető is, de az emberek ezt általában hamar kinövik. Ez alól a ritka kivételek egyike úgy tűnik, hogy pont az én párom lett.
Már az első együttlétünk után is furcsálltam, hogy nem hajlandó beszélgetni velem. Hiába kérdeztem, hogy élvezte-e ami történt, szüksége van-e rá, hogy máshogy csináljak valamit, csak hümmögött, aztán szó nélkül elindult lezuhanyozni.
Borzasztó hülyén éreztem magamat, teljesen azt hittem, hogy csalódást okoztam neki.
Igyekeztem megbarátkozni a helyzettel, gondolván, hogy biztosan szólna, ha valami nem jó neki, vagy mást szeretne. Ebbe a tévhitbe egészen addig könnyedén bele is ringattam magam, amíg el nem érkezett az éves nőgyógyászati vizsgálatom időpontja. Csak egy szokásos szűrővizsgálatra érkeztem az orvoshoz, viszont amikor 2 héttel később kézhez kaptam a leletet, eléggé megijedtem.
A vizsgálat egy kóros hámelváltozást mutatott ki, ami miatt az orvosom javasolta egy HPV-teszt elvégzését. Ezt természetesen gondolkodás nélkül meg is csináltattam az eredményig viszont tiltott volt mindenféle intim együttlét, hiszen nem lehetett kizárni, hogy a páromtól kaptam el egy fertőzést.
Amikor megérkezett a lelet, természetesen rohantam is a páromhoz, hogy megosszam vele a híreket, viszont teljesen más reakcióra számítottam.
Zavartan nézett rám, majd közölte, hogy ez az én dolgom, ő nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel.
Szóhoz sem tudtam jutni. Naivan azt gondoltam, hogy érdekli, ami velem történik, főleg akkor, ha egy ilyen komoly dologról van szó, ő viszont szinte gondolkodás nélkül elhajtott. Amikor arról kérdezgettem, hogy volt-e már valaha bármilyen nemi betegsége, felháborodva letámadott, hogy semmi közöm hozzá, és ne kérdezgessem ilyen dolgokról. Ekkor jöttem rá, hogy lehetetlen vele bármiféle intim dologról beszélgetni, és komolyan fontolóra vettem, hogy szakítanom kellene vele. Ha így kiakad egy nőgyógyászati diagnózis hallatán, mi lenne velünk később, ha teherbe esnék…?
Zoé történetét Szatmári Gabriella dolgozta fel.
