„ Soha nem vettek még fel ennyi diákot tőlünk a színi egyetemekre”
Benkő Nórával a BGSZC Belvárosi Gazdasági Szakgimnáziuma Pesti Magyar Színiakadémia Művészeti Intézményegysége vezetőjével beszélgettünk az idén rekordszámú sikerrel felvételizett diákról, hivatásról, elkötelezett munkáról, az Akadémia jövőjéről.
Az elmúlt évszázad egyik meghatározó művészeti stílusa az op-art, hazai képviselője, Vásárhelyi Győző, azaz Victor Vasarely. Lenyűgöző alkotásait talán mindannyian ismerjük. Mutatunk néhányat munkáiból. Figyeljétek, ahogy vezetik (és néha félrevezetik) a szemet a vonalak.
Pár napja írtunk az „Álarc mögött” színjátszó csoporttal végzett tehetséggondozó munkáról, akkor Benkő Nóra, a Pesti Magyar Színház Színiakadémiájának igazgatónője osztotta meg velünk tapasztalatait. Most Bakó Gábor koreográfus, táncművészt kérdeztük a gyerekek között végzett munkájáról.
Álarc mögött – tehetséggondozás a művészet elsodró erejével
A Pesti Magyar Színház Színiakadémiájának igazgatónőjét, Benkő Nórát kérdeztük arról az egy kerek tanéven át folyó tehetséges gyerekeket felkaroló munkáról, amely tavaly ősszel kezdődött.
Évek óta virágzik a „kávéfestészet”. Azóta láthattunk ebből a művészeti ágból számtalan izgalmas képet és videót, de a most következő hölgy – az általunk látottak alapján – eddig mindent visz.
Bódis Oxána – aki színes álmokat visz vászonra
Oxána leszalad elém a lépcsőházba, mert fél, hogy eltévedek. Vörös haja ragyog, eleven a szeme, csupa élet. Késő este van, de úgy látom, ő kimeríthetetlen energiaforrásból merít. Bódis Oxána festőművésszel beszélgettem, aki megmutatta nekem a belorusz mesevilág mellett lelke csodás színeit.
Szerintünk ezeket a szobrokat NÉZZÉTEK meg. Nézzétek meg és próbáljátok elképzelni annak a művésznek a ragyogó lelkét, aki ezeket a csodát kitalálta és megalkotta. Szerintünk borzongatóan gyönyörűek. A szobrok Malgorzata Chodakowska alkotásai.
Flora Waycott egyedülálló stílusban alkot képeket vízfestékkel. Elsőre hihetetlennek tűnik, hogy nem digitális módon készíti grafikáit. Kedvencei a növények, állatok ábrázolása. Mi odáig vagyunk értük!