A Pesti Magyar Színház Színiakadémiájának igazgatónőjét, Benkő Nórát kérdeztük arról az egy kerek tanéven át folyó tehetséges gyerekeket felkaroló munkáról, amely tavaly ősszel kezdődött.
Színésznőként, drámapedagógusként régóta tudom, hogy a színjátszás, a színészet az egyik leghatékonyabb módszer arra, hogy a gyerekek tehetségük fejlesztésén túl professzionális segítséget kapjanak a világba való beilleszkedésükhöz.
Egy 60 órás programon vagyunk túl, két féléven, ahol 13 -17 év közötti gyerekek tehetséggondozása zajlott. Az ÁLARC MÖGÖTT című programon jobbára lányok vettek részt, összesen 18 gyerek kapcsolódott be a programba. Mellettem Tóth Cecília drámapedagógus, illetve Bakó Gábor koreográfus, táncművész is részt vett a munkában.
Az első félévben az „alapozás” zajlott: improvizálni tanultak, ismerkedtek a színházi dramaturgiával, személyiségfejlesztő játékokat játszottunk, megtanultak bánni a hangjukkal, testükkel.
A tanév második féléve pedig egy színházi előadás létrehozásáról szólt.
A darab címe: A rúzs. Ez egy svéd színdarab, amelynek szerzője speciális szempontból közelíti meg a kamaszok online –függő viselkedését. Nem támadja a fiatalokat, sokkal inkább megérteni szeretné őket. Megismerni a mozgatórugókat, azokat a hiányokat, amelyek pótlására eszköz a technika, az idegenekkel való vég nélküli eszmecsere, a kölcsönös önbizalomedzés.
A darab szereplői fiatalok, akik nem találják helyüket a világban, mozaikcsaládok érzelmileg magára hagyott gyermekei, akik a család egységét, a figyelmet, a szükséges érzelmeket az interneten lógva próbálják megszerezni, ahogy a világhoz való adaptációjukat is a net segíti elő, sőt, kínzó, a kamaszkorban óhatatlanul felbukkanó kérdéseikre is a net ad választ.
Bár fiatalok játszanak benne és látszólag a kamaszkorú gyerekeknek szól, valójában egy erős társadalomkritika, amelyben minden generáció megszólítva érezheti magát.
A gyerekek közötti fejlesztő folyamat újra igazolta azt, hogy a színház, a maga színes, kreatív eszközeivel képes előcsalogatni a gyerekek mélyre temetett érzelmeit: leomlottak a láthatatlan falak és a kezdetben „idegen” közeg pár hét alatt KÖZÖSSÉGGÉ alakult át, ahol megtalálták az utat egymás felé a diákok.
Az órák egyébként az Apáczai Csere János Középiskolában zajlottak, ami számomra nagyon értékes színhely, én magam is ebben az iskolában tanultam, sőt itt játszottam életem első darabjában, a Gellérthegyi álmokban is, amelyet nekem és egy fiúnak rendezett meg az egyik tanárunk, Szabolcsi János.
A két félév között táboroztunk is a gyerekekkel, a Börzsönybe „vonultunk el”, Bernecebarátiban töltöttünk el pár napot, ahol szinte teljes online – mentes környezetben mélyültek tovább a gyerekek közötti kapcsolatok.
A darabot idén, június 11-én mutattuk be az Apáczai Csere János Középiskola színpadán, ahol a szülők mellett az iskola diákjai és barátok is megnézhették a darabot.