Pár napja írtunk az „Álarc mögött” színjátszó csoporttal végzett tehetséggondozó munkáról, akkor Benkő Nóra, a Pesti Magyar Színház Színiakadémiájának igazgatónője osztotta meg velünk tapasztalatait. Most Bakó Gábor koreográfus, táncművészt kérdeztük a gyerekek között végzett munkájáról.
„Több oldalról is érdekelt a kihívás, nagyon kíváncsi voltam mit tudok kihozni a gyerekekből, hisz alapvetően felnőtteket tanítok.
Érdekelt az is, hogy egy teljes darabot kell a gyerekekre építeni. A kezükre, a lábukra, a fiatal lelkükre szabni. Érdekeltek a reakcióik, a viszonyuk a tánchoz, mit csalogat elő a tánc belőlük, hol vannak a határaik? És persze a végeredmény is nagyon izgalmas volt.
Szenzitívek és tiszták a gyerekek
Nagyon erős tapasztalat volt, hogy a gyerekek hihetetlenül szenzitívek, olyan tartományban is ráéreznek dolgokra, ahol a felnőttek már rég nem, és ez kulcsa is lehet a velük végzett munkának, de akadály is lehet, mert szuperérzékenységük miatt végtelen TÜRELEMMEL kellett velük bánni. Nekem is újra kellett tanulnom – szinte velük együtt az alapokat. Hiszen ami számomra beépült tudás, az nekik egy teljesen új információ. Valódi időutazás volt ez általuk, vissza a saját diákéveimbe, amikor a tánccal kapcsolatos definíciókat se ismertem és ötször kérdeztem vissza azokra. Ha velem nem lettek volna akkor türelmesek (és ezért ma is hálás vagyok), most nem lennék itt.
Ha a gyerekkel egy tanítási folyamat során nem tudunk türelmesen bánni, az végletes dolgokat hoz elő belőle: leblokkol, pánikba esik, összeomlik, begörcsöl a lelke… de a végeredmény ugyanaz: ellenáll és nem megy át a tudás, nem jutunk el a célig. Nekem erre kellett ráéreznem és türelmesnek lennem. Mindenkivel. Egytől egyig. Minden próba alkalmával.
Nem elég, ha csak úgy megmutatom a lépést
Azt is meg kellett szoknom, hogy a gyerekek más eszközöket igényelnek, mint a felnőttek: nekik nem elég, ha csak úgy megmutatom a lépést. Egy gyerekben valódi érdeklődést kell kelteni, el kell kapni aztán lekötni a figyelmét ahhoz, hogy menjen a munka. Rá kellett éreznem, kik azok, akik ebben a gyerekek közül a segítségemre tudtak lenni – azoknak a gyerekeknek csillogott leginkább a szeme, és rajtuk keresztül eljuttatni az üzenetet a többiekhez. Velük együtt, akár rajtuk keresztül bemutatva a lépéseket, mindazt, amit aztán a színpadon majd adniuk kell.
Az is erős tapasztalat volt, hogy az agresszió mennyire nem egyértelmű számukra. A darabban van agresszió – ilyen a világ, és a darab lényeges mondanivalója is ez, hogyan jutnak el az agressziótól az oldódás, az együttműködés felé.
De a gyerekek felé nagyon nehezen ment át az, hogy nekik adott helyzetben agresszívan kell mozdulniuk, agresszívan kell lépniük, viselkedniük. És lenyűgöző, hogy mennyire tiszták és ártatlanok még. Hiszen annak ellenére, hogy a darab bemutatójára képesek voltak az agressziót képileg hitelesen átadni a színpadon…. én láttam, hogy NEM VÁLT LÉNYÜKKÉ az agresszió.
A cikk folytatását a sport4you oldalán lelitek.
Fotós: Ania Jopp