méh

Védjétek a méheket, mert túlélésük a kulcsa az emberi faj fennmaradásának!
vous - 2018.11.03.

„Ha a méhek eltűnnének a Föld színéről, az emberek csak négy évig maradnának életben” – sokan Einsteinnek tulajdonítják ezt a kijelentést, de bárki is nyilatkozta, igaza lehet. Gondoltátok volna, hogy ezek a kis beporzó rovarok jelenthetik az emberiség jövőjét? Pedig bizony a méhek jelentik az összekötő kapcsot a különböző ökoszisztémákon belül. Védelmük érdekében ti is sokat tehettek!

A méh előreesése, süllyedése gyakoribb, mint gondolnánk
vous - 2018.09.12.

Attól függően, milyen erős kötőszöveteket örököltünk, hány gyermeket hordtunk ki és szültünk meg, illetve hány évesek vagyunk, és milyen erősek a medenceizmaink, a méhünk előreeshet, és meg is süllyedhet. Félelmetesnek hangzik, mégis sokan élnek vele, pedig kezelésére többféle mód is létezik.

Ételek, amely örökre eltűnnek, ha kipusztulnak a méhek
vous - 2018.05.18.

Többször írtunk már arról, milyen fontos szerepük van a méheknek a mi életünkben is. Ha nincsenek méhek, igazából nem létezünk mi sem. Ez sokak számára egészen elképzelhetetlen, ezért egy környezettudatossággal foglalkozó portál most összegyűjtötte azokat a kedvenc ételeket, amelyek méhek nélkül biztosan nem léteznének.

Ha a méhek kipusztulnak, mi néhány éven belül követjük őket Ha a méhek kipusztulnak, mi néhány éven belül követjük őket
vous - 2017.04.30.

Mi a baj a mézzel? A méhek amúgy is azt csinálnák, nem? Akkor miért kell odafigyelni, honnan is származik? Tényleg kipusztulnak? Miért? És miért olyan fontos ez ránk nézve? A méhek napján érdemes ezeken a kérdéseken elgondolkodni egy kicsit. A méhek világa (More Than Honey) című dokumentumfilm a fenti kérdésekre adja meg a választ – és annál is többet.

Hordjatok magatokon méheket és legyetek mézkirálynők!
vous - 2016.07.20.

Gyönyörű ékszerkollekcióval állt elő egy márka, az új darabokat a méhek és a méz ihlette. A kollekcióhoz tartozik nyaklánc, gyűrű és fülbevaló is. De nyugalom, nem igazi mézet használtak fel az ékszerekhez!

„Az időjárás szélsőségeit a méhek is nehezen viselik” – egy méhésszel beszélgettünk „Az időjárás szélsőségeit a méhek is nehezen viselik” – egy méhésszel beszélgettünk
vous - 2016.07.10.

Méz a teába, sütibe, szinte mindenbe – akár cukor helyett. „Tegyetek mézet mindenbe, mert az egészséges!” – ez a fényes papírra nyomtatott magazinok üzenete. De belegondoltatok már abba, mennyit dolgoznak a méhek értünk, hogy a mi életünk ne csak finomabb, de egészségesebb is legyen? Egy igazi hozzáértőt, Bónáné Marit kérdeztem a méhészkedés – olykor igen nehéz – világáról.

Káprázatos: szivárványszínű fészkeket építettek a darazsak
vous - 2016.04.07.
Elég idegesítő, ha egy darázsfészket találtok az udvaron, nem? Egy srác azonban nem ijedt meg, sőt ő maga segédkezett a darázsfészkek építésében. És hogy mi lett az eredménye? Szivárványszínű darázsfészkek!
Mentsük meg a méhecskéket! Mutatjuk, hogyan segíthettek
vous - 2016.03.20.
A méhek nagyon fontos elemei a természetnek. Gyakorlatilag az élelmiszer-előállításunk egyharmadát ezeknek a kis zümmögő csodarovaroknak köszönhetjük – nemcsak mézet készítenek, de ők porozzák be a növényeket is, így például miattunk ehetünk almát és cseresznyét is.