Utazzatok, és találjátok meg az önbizalmatokat! Segítünk
„A világ szó szerint kiszélesedett a fapados repülőjáratok megjelenésével. A jegyárak és maga az utazás is sokkal elérhetőbb lett számunkra, ami ráadásul végtelen számú lehetőséggel kecsegtet. De vajon elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy éljünk a lehetőségekkel?” – kezdi a cikkét Bettina, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Ludányi Bettina írását olvashatjátok.
Észrevettétek már, hogy az első randin még minden jól megy, aztán egyszer csak eltűnik a srác és soha többet nem jelentkezik? Lehet, hogy ti is olyan dolgokat csináltok, amiket nem kéne!
Vannak napok, amikor egyszerűen semmi sem jó. Úgy érezzük, hogy túl sok a munka, soha nem fogunk a feladatok végére érni, és még a magánéletben sem stimmel minden. De fel a fejjel, lányok, csak tanuljatok meg néhány bölcsességet, amik átlendítenek ezeken a nehéz pillanatokon!
Hittétek volna, hogy nem mindegy, milyen szavakat használtok a munkahelyeteken? És itt most nem arra gondolunk, hogy tisztelettudónak kell lenni a főnökkel szemben, hanem sokkal inkább a szókészleteteket vizsgáljátok át, majd irtsátok ki belőle a következő szavakat.
Rengeteg olyan esemény játszódik le életünk során, amihez nyugalomra és megfelelő mennyiségű önbizalomra van szükség: egyetemi előadások, állásinterjúk, fontos üzleti megbeszélések, ismerkedés, és még sorolhatnám. Ha nem érzitek magatokat túlságosan magabiztosnak, semmi gond: még jó, hogy vannak módszerek, amelyekkel könnyedén felturbózhatjátok az önbizalomszinteteket!
Minden alkalommal, amikor egy szuper magabiztos nő lép be egy szobába, ahol ti is vagytok, mindig átvillan a fejeteken, hogy ezt mégis hogyan csinálja?! Nem gyötrődik a testével? Nem kínlódik reggelente, hogy mit vegyen fel? Úgy tűnik, hogy ez zsigerből jön belőlük, de nem. Az igazság az, hogy ti is könnyen lehettek ilyenek. Íme a magabiztos nők titka!