királyné

Szerelemből házasodott, és a végsőkig harcolt a trónért – Ilyen volt az utolsó magyar királyné Szerelemből házasodott, és a végsőkig harcolt a trónért – Ilyen volt az utolsó magyar királyné
vous - 2016.10.21.

Százöt évvel ezelőtt, október 21-én Zita Bourbon–pármai hercegnő és Habsburg Károly főherceg kimondta egymásnak a boldogító igent. A szerelemből fakadó házasságuk azonban mindössze 11 éven át tartott. Az utolsó királynét azóta is szeretettel emlegetik, nem véletlenül.

North West és György herceg tökéletes párt alkotna – eláruljuk, miért North West és György herceg tökéletes párt alkotna – eláruljuk, miért
vous - 2016.07.22.

A világ a lábai előtt hever, apró lépéseit éber sajtófigyelem övezi, mi, nők pedig odáig vagyunk érte. György herceg még csak 3 éves, de huncut mosolyától már most elolvad mindenki – elképzelni sem merem, vajon mi lesz belőle később?! Vilmos herceg és Katalin hercegné fiát nem lehet nem szeretni, és bár még a közelében sincs a házasságnak, mi azért eljátszottunk a gondolattal, ki lehetne méltó arra, hogy a brit trónörökös egy napon feleségül vegye.

„Tudnod kell, hogy bármikor a mélybe taszíthatlak, ugyanúgy, ahogyan felemeltelek” – Hát így akarjak férjhez menni? „Tudnod kell, hogy bármikor a mélybe taszíthatlak, ugyanúgy, ahogyan felemeltelek” – Hát így akarjak férjhez menni?
vous - 2016.01.15.
Jelentem, megvan a könyv, amit minden nőnek életében legalább egyszer el kell olvasnia. Mert ha van olyan remekmű, ami olvastatja magát, akkor az Boleyn Anna titkos naplója.
Ismerjétek meg Anna hercegnőt, aki fiatal lányként egy áruházban dolgozott
vous - 2015.11.21.
A legtöbb hercegnős történet lényege, hogy a hercegnő találkozik a herceggel, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Nincs helye benne annak, hogy a hercegnő egy áruházban dolgozik. De Anna királyné élete pont ettől nagyszerű!
Akár az ikertestvérek! A jordán és a spanyol királyné egymás dublőrei is lehetnének
vous - 2015.11.21.
Vannak olyan fotók, amelyeket csak jó megnézni, mert egy csodaszép, erős, intelligens, karakteres nő szerepel rajtuk. Amikor ez az élmény megduplázódik, az pont olyan lehet, amikor jordánia királynéja és a spanyol királyné találkoznak. A helyszín: Madrid. A szereplők: Ranija és Letícia, akik akár ikertestvérek is lehetnének.
Különleges fotók az utolsó magyar királyné esküvőjéről
vous - 2015.10.21.
Zita Bourbon-Pármai hercegnő tizenkilenc, szerelme, Habsburg Károly főherceg, a későbbi IV. Károly magyar király huszonnégy éves volt, amikor 1911. október 21-én összeházasodtak Schwarzau kastélyában. Pompás esküvőjük 104. évfordulóján a Vasárnapi Újság korabeli tudósításának fotóiból válogattunk.
A Sissi-mítosz – 11 dolog, amelyben Romy Schneider hazudott Erzsébet királynéról A Sissi-mítosz – 11 dolog, amelyben Romy Schneider hazudott Erzsébet királynéról
vous - 2015.09.10.

Ha nagymamám nem látta százszor a Sissi-filmet, akkor egyszer sem. Ezenkívül részletekben még vagy ugyanennyiszer nézte végig. Nem bánta soha, inkább szeletelte az almát húgomnak és nekem, akik minden szombat délelőttöt valamelyik résszel indítottuk, amikor nála voltunk.

6 vicces tény II. Erzsébet királynőről, amitől leesik az állatok
vous - 2015.08.23.
II. Erzsébet királynő pár hét múlva, szeptember 10-én „ledöntheti trónjáról” Viktória királynőt, és ezzel ő lehet a leghosszabb ideje trónon ülő angol nemes. Ezt már egy ideje tudjuk, most azonban hoztunk nektek pár meghökkentő és mókás információt róla, amit még nem hallottatok.