íz

Lilakáposztás tormakrém, popcorn, máglyarakás – ezek lesznek a 2018-as nyár slágerfagyijai
vous - 2018.04.27.

Tavaly a fekete fagyi volt az év slágere, idén viszont a lilakáposztás tormakrémmel, a popcornnal, a boleroval és máglyarakással szeretnék meghódítani a szíveket. Óriási igény van az extrém ízekre, és nem kevésbé népszerűek a mindenmentes fagyik

Teszteljétek ti is: ezek a dallamok megváltoztatják a csoki ízét
vous - 2016.11.23.

Csoki és zene – két dolog, amivel szuperül le lehet vezetni a feszültséget, pláne együtt! De úgy tűnik, érdemes megválasztanunk, mit is hallgatunk nassolás közben, mert a dallamok képesek megváltoztatni az édesség ízét. Most ti is letesztelhetitek a dolgot!

Kiderült: ezért nem szabad hűtőben tárolni a paradicsomot
vous - 2016.10.19.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de amikor én veszek paradicsomot, az rövidesen a hűtőben landol. Ha eddig ti is úgy gondoltátok, hogy ez a legjobb tárolóhely, érdemes tovább olvasni, egy új felmérés szerint ugyanis ilyenkor nagy hibát követtek el. No meg persze én is.

Döbbenet: ezek a valaha volt legfurcsább fagyiízek
vous - 2016.07.18.

Ha nyár, akkor fagyi. Bár én télen sem rettenek vissza, hogy a mélyhűtőbe nyúljak egy kis nyalánkságért. Na, mindegy, nyár van és ez abszolút fagyiuralmat jelent. Csoki, vanília, hmmm... Nekem ezek túl klasszikus ízek, így ezért mindig a különlegességeket keresem a fagyispultban.

A nap híre: elkészült a KFC csirke ízű körömlakkja!
vous - 2016.05.06.
Én nem jutok szóhoz, de komolyan. Azoknak, akik a körömrágás ellen küzdenek, sajnos van egy rossz hírünk, azoknak pedig, akik imádnak enni és nem vetik meg a jó öreg KFC-t, egy jó hírünk: a KFC piacra dobta a csirke ízű körömlakkot!
Utánajártunk, milyen ételek lennének az érzelmeink
vous - 2015.10.09.
Egyértelmű: a szomorúság keserű, a vidámság édes. De ne legyünk ilyen unalmasak, meg ezért ennyire nem is kézenfekvő az érzelmeink íze.
Nektek milyen ízű a Facebook-oldalatok?
vous - 2015.08.28.
Sokszor használjuk érzések vagy élmények kifejezésére az édes, savanyú vagy finom szót. Úgy érezhetjük, könnyebb árnyalni gondolatainkat ízekkel. Fordítsuk meg a dolgot! Mi lenne, ha a szavakat meg is tudnánk kóstolni?

Furcsa kaják, amiket gyerekként megettetek
vous - 2015.08.03.
Szórakozottan néztem a minap egy kisgyereket a játszótéren. Tündéri volt, és olyan nagy elánnal lapátolta a homokot, hogy mosolyra húzódott a szám...