Gyerekkoromban gyakran megkaptam, hogy lehet, jobb lenne nekem, ha nem lógnék hallókkal, mert olyan elanyátlanodva lődörgök köztük. Biztosan magányos vagyok, mondták. Pedig nem voltam. Jól éreztem magam egyedül.
Nem vagyok az a kifejezetten csit-csetelős, csevegős típus, sőt, sokszor bújok Mogorva Márta bőrébe, de amikor olyan passzban vagyok, szeretek csevegni. A patikában, az eladóval, a pincérekkel, a sorban előttem vagy mögöttem állóval. Nem tart az egész egy percnél tovább – sokszor van, hogy annyi se. De utána jobban érzem magam.
