Népszerű dolog a közösségi oldalakon megosztani, mit eszünk éppen, de egyre inkább elterjedt az is, hogy az általunk főzött ételeket mutassuk meg országnak-világnak, és büszkén bezsebeljük a lájkokat és elismerő kommenteket, miszerint gyönyörű a tányérunkon elterülő étel, mi pedig mosolyogva biztosítjuk az ismerőseinket arról, hogy nagyon finom is. Sztárséfnek érezhetjük magunkat, mintha mi is a tévében főznénk, vagy egy menő étteremben zsebelnénk be a vendégek gratulációit. De ez még csak a jéghegy csúcsa: íme 5 + 1 ok, amiért a sütés-főzés az egyik legjobb hobbi, amit választhatunk magunknak.

A Facebook alaposan megváltoztatta az olvasási szokásaimat. Egyre több csoportban vagyok tag, egyre több izgalmas híroldalt olvasok itt, és bevallom, csak ritkán áll meg a szemem egy-egy poszton hosszasabb ideig. A napokban viszont teljesen beleszerettem néhány fotóba, amelyek egy hófehér ágytakaróról készültek. A posztot olvasva az állam is leesett, ezért megkerestem az alkotót, hogy meséljen egy kicsit a munkájától.

Csörög a vekker, reggeli kávé, ideges ügyfél, sürgős meeting, még egy kávé, határidő, leadás, végre vége, otthon este. Otthon. Este. A nap legjobb része, amikor az egész napos pörgést ki így, ki úgy, de próbáljuk levezetni. Vannak erre jól bevált módszerek, mint a filmnézés, kutyasétáltatás, futás, színezés. Várjunk csak! Színezés? Hahó, emberek, itt csak nekem nem stimmel valami?

Reméljük, Katalin hercegné nem haragudott meg a férjére, amiért az elárulta, mivel tölti felesége legszívesebben a szabadidejét.

Arra gondoltam, kipróbálom, milyen érzés egy kézműves csoport tagjának lenni. Csatlakoztam is három olyan csoporthoz, melyeknek témája a varrás, a patchwork és a gobelin. Eleinte nem éreztem ezeket túlságosan testhezállónak – maximum egy gombot tudok visszavarrni a kabátra –, de elöljáróban annyit elmondok, hogy a csoportokban még most is benne vagyok, és nem is tervezek kilépni.

Mindenkinek van valami függősége. Van, aki dohányzik, mások kényszeresen vásárolnak – én boltok elé kikötött kutyákat fotózok. Annyiszor még nem szögezték nekem a „de miért?!” kérdést, mint az eltelt egy évben – amióta ezt a hobbit egy Facebook-album formájában felvállaltam. És hogy miért? Ugyanazért, amiért egyesek az öngyújtójuk, mások pedig a pénztárcájuk után nyúlnak: CSAK.

Sajnos elmondhatjuk magunkról, hogy nagyon stresszes, rohanós életet élünk. Emlékeztek még, hogy mikor volt egy teljesen nyugodt napotok, amikor csak magatokkal foglalkoztatok és nem kellett stresszelnetek semmin? Biztosan nem vagytok sokan, akik igennel válaszoltok.

Gyerekkorunk egyik nagy kedvence a színező volt, ez vitathatatlan. Én órákig el tudtam bíbelődni egy házikó, virágos rét vagy éppen egy óriási cicalány színezgetésével. Most viszont, hogy felnőttünk, már egészen más mintákat szánnak nekünk a színezőkben: egészen konkrétan péniszeket.